Kezdőlap Cégvilág Az alvállalkozói teljesítések levonhatóságáról döntött a kúria
No menu items!

Az alvállalkozói teljesítések levonhatóságáról döntött a kúria

A Kúria korábban már több ítéletében foglalkozott az alvállalkozói teljesítések helyi iparűzési adóból történő levonhatóságának kérdéskörével. Az elmúlt hetekben közzétett  Kfv. 35.076/2024/5. számú döntésében azonban fontos megállapításokat tett a vállalkozási szerződések minősítésével és a szükséges nyilvántartások vezetésével kapcsolatban. A Kúria döntése számos olyan társaság számára nyitja meg a helyi iparűzési és innovációs járulékfizetési kötelezettségük csökkentésének lehetőségét, melyek az eddigi joggyakorlat alapján nem élhettek ezzel.

A PwC közlése szerint, mivel az igénybevett szolgáltatások ellenértékének levonásával egyes cégek jelentős megtakarítást érhetnek el, érdemes felülvizsgálni, hogy az új döntés miként alakítja át az eddigi gyakorlatot.

A mostani kúriai döntés egy gépjárműalkatrész-gyártással foglalkozó társaság vonatkozásában tett megállapításokat az általa igénybe vett szolgáltatások díjának helyi iparűzési adó szempontú levonhatóságával kapcsolatban. A jogvitában a társaság egyedi megrendelések alapján, vállalkozási szerződés keretében, komplex gyártási tevékenységet (bérgyártás) végzett. A tevékenység végzéséhez a megrendelők kiszolgálása érdekében igénybe vett közreműködőkkel alvállalkozói szerződéseket kötött.

A Kúria a tényállás kapcsán a következő szempontokat nézte: a bejövő és kimenő szerződések vállalkozási jellegét, valamint az alvállalkozói teljesítések megfelelő nyilvántartását. Ezeknek a kérdéseknek komoly jelentősége van, hiszen a helyi iparűzési adó szempontjából való levonhatóságnak alapvető feltétele, hogy mind az igénybevett, mind a nyújtott szolgáltatás vállalkozási szerződésnek minősüljön, valamint e kettő összekapcsolható („továbbadott”) legyen. Ezeknek éppen ezért egyrészről tartalmi szempontból kell fennállnia, másrészről pedig az ezeket alátámasztó dokumentációnak kell rendelkezésre állnia.

A szerződések vállalkozási jellege kapcsán a Kúria kiemelte, hogy a végzett tevékenység tartalmát a valós gazdasági tartalom alapján kell megítélni, melynek eredményeként – szemben az adóhatóság által adásvételnek való minősítéssel – kimondta, hogy a vizsgált szerződés tartalmában teljesíti a vállalkozási szerződésekre vonatkozó kritériumokat. Ennek keretében a szerződés tartalmának vizsgálatakor értékelni kell a megrendelővel való megállapodás egész folyamatát, különösen azt, hogy a szerződés a megrendelő által meghatározott paraméterek szerinti alkatrész gyártására, leszállítására és értékesítésére vonatkozott. A vizsgált ügyben a szerződés tartalmát tekintve egy komplex szolgáltatásra irányult, melyben alapvető jelentősége volt annak is, hogy ki az adott alkatrész gyártója. Mivel a szerződés egy meghatározott eredmény, termék elkészítésére irányult, így tartalmát tekintve elkülönítendő az adásvételtől.

A Kúria azonban a konkrét esetben a megfelelő nyilvántartások hiányára tekintettel végül megtagadta az alvállalkozói teljesítések értékének levonhatóságát, ugyanis ennek mind tartalmi, mind formai feltételei vannak. Egyrészről tartalmilag szükséges, hogy az igénybe vett és nyújtott vállalkozási szerződések összekapcsolhatósága („továbbadottsága”) megvalósuljon. Azonban ezt megfelelő nyilvántartásokkal alá is kell tudni támasztani, amit viszont a konkrét ügyben használt vállalatirányítási szoftverekből  (ERP-rendszer) kinyerhető adatokkal nem teljesítettek. A megfelelő nyilvántartás hiányára tekintettel pedig a bíróság megállapította, hogy a helyi iparűzési adó alapja nem csökkenthető az alvállalkozói teljesítések értékével.

A bíróság korábbi döntéseiben további feltételként támasztotta, hogy aki a bérgyártási tevékenységet megrendeli, annál is igénybe vett szolgáltatásként kell ezt elszámolni.

Az ítéletet követően számos vállalkozás számára megnyílhat a lehetőség az általa igénybe vett alvállalkozói teljesítés értékének levonhatóságára, azonban érdemes ennek a feltételeit megfelelően értékelni és a szerződések tartalmát, illetve a nyilvántartások felülvizsgálatát elvégezni. Emiatt a magyarországi gyártócégek számára fontos áttekinteni mind az alapanyag- és szolgáltatás-beszerzéseket, mind az értékesítéseket. Egyúttal szükséges validálni azt, hogy helyi iparűzési (és innovációs járulék) adóalap szempontból megfelelően sorolták-e be az egyes tételeket, ezáltal optimalizálva a helyi iparűzési adó és innovációs járulékfizetési kötelezettségeket.

-azüzlet_

Fotó:Freepik

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

103 millió forint bírságot szabott ki az MNB kilenc biztosítóra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt

Újabb légiforgalmi csúcsdöntésre készül a HungaroControl

A HungaroControl szerint 2025-ben az átrepülő forgalomban 8-12 százalékos, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér esetében pedig 10-15 százalékos növekedés várható az előző évhez képest

A várakozásoknak megfelelő bevételnövekedést ért el a Richter

A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első negyedévben 224 milliárd forint lett, 10 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat
Hirdetés

Hírek

103 millió forint bírságot szabott ki az MNB kilenc biztosítóra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt

Újabb légiforgalmi csúcsdöntésre készül a HungaroControl

A HungaroControl szerint 2025-ben az átrepülő forgalomban 8-12 százalékos, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér esetében pedig 10-15 százalékos növekedés várható az előző évhez képest

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat

Az USA és Kína letette a fegyvert a vámháborúban, de a bizonytalanság megmaradt

A globális tőzsdék hétfőn emelkedtek, miután az Egyesült Államok és Kína megállapodott a magas vámtarifák legalább 90 napra történő csökkentéséről, ezzel fékezve a világ két legnagyobb gazdasága közötti kereskedelmi háborút, amely globális recessziótól való félelmeket táplált. 

Ankara a világörökség várományosi listára került

Ankara, Törökország szívében fekvő főváros, most hivatalosan is helyet kapott a világörökségi várományosi listán – méghozzá nem ókori romjaival, hanem 20. századi modernista városfejlesztésével.

Bírság mellett osztalékfizetési, kezességvállalási tilalom a River Factoring Zrt.-nek

A jegybank az előírásoknak megfelelő működés helyreállításáig megtiltotta a River Factoring Zrt.-nek az osztalékfizetést, illetve új kezesség- és garanciavállalási ügyletek megkötését.

MÁV: ezer új autóbusz lesz a Volán-flottánál

Ezer új autóbusszal válik még korszerűbbé és versenyképesebbé a MÁV-csoport Volán flottája, miután újabb 869 darab autóbusz beszerzésére jelent meg közbeszerzési ajánlati felhívás

Az árstabilitáshoz fegyelmezett monetáris politika kell

A világban tapasztalható bizonytalan geopolitikai és kereskedelmi helyzet olyan inflációs kockázatokat hordoz magában, amelyek miatt a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) újra és újra meg kell erősítenie elkötelezettségét a fegyelmezett monetáris politika fenntartása mellett
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.