Hirdetés
Kezdőlap Hírek Az anyaságra tanítják a New Orleans-i állatkert gorilláját
No menu items!

Az anyaságra tanítják a New Orleans-i állatkert gorilláját

Az anyaságra tanítják a New Orleans-i állatkert súlyosan veszélyeztetett gorilláját, mely első kölykével várandós. Egy babán gyakorolja, hogyan kell tartania jövőbeli újszülöttjét.

Robert McLean, az Audubon Zoo állatorvosa

A tizenhárom éves Tumani “tesztbábuja” egyáltalán nem hasonlít bébigorillára, mivel egy kitömött játékot könnyen széttéphetne az állat – mondta Robert McLean, az Audubon Zoo vezető állatorvosa. Ezért tűzoltótömlőkből készítettek olyan formájú és súlyú bábut, mely hasonlíthat egy mintegy 1,8 kilogrammos újszülött gorillára.

A New Orleans-i állatkertben Tumani az Okpara nevű hímmel és két nősténnyel, Alafival és Praline-nal él együtt. Az intézményben legutóbb 24 éve született gorilla, a Praline nevet kapta.

Ezért Tumani várandóssága “nagy siker”, McLean szerint minden rendben halad. A születés július közepe és augusztus 20. között várható. A kölyök apja Okpara, a 26 éves ezüsthátú gorilla, mely 2017-ben érkezett New Orleansba a bostoni állatkertből.

Tesztbabát kapott a várandós gorilla New Orleans-ban (Videó itt)

Tumanit havonta kétszer vizsgálják meg ultrahanggal és tanítják arra, hogyan vegye fel majd kölykét és hogyan tartsa mellkasához, hogy meg tudja szoptatni.

Nem akarjuk, hogy a baba egyedül legyen. Azt akarjuk, hogy az anyjával legyen állandóan. Azt szeretnénk elérni, hogy ha lent van a földön, szólhassunk: hé, vedd fel!” – mondta McLean.

Megtanították arra is, hogy ne játsszon a cumisüveggel és tudja használni, ha problémák adódnak a szoptatással.

Alafiát, aki sikeresen felnevelt már egy kölyköt, szintén megtanították ezekre a dolgokra, hogy szükség esetén átvegye Tumani szerepét.

Tunai testvérei nevelését nyomon követhette

McLean kiemelte, hogy bár Tumani láthatta, hogy nevelik fel kisebb testvéreit korábbi otthonában, a coloradói Cheyenne Mountain Zoo-ban, nem lehet biztosan tudni, hogyan fog reagálni az anyaságra.

Az Audubon Zoo gorillái a nyugati síkvidéki gorilla (Gorilla gorilla gorilla) fajába tartoznak, melynek csupán mintegy 362 ezer példánya élt vadon 2016-ban. Ez a szám évente mintegy 2,7 százalékkal csökken, ezért a faj a súlyosan veszélyeztetett kategóriába tartozik a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) besorolása szerint.

Ha ez így folytatódik, számuk 2082-re több mint 80 százalékkal csökkenhet. Legnagyobb veszélyforrást számukra az élőhelyeik elvesztése, a betegségek, például az ebola, és a húsuk miatti illegális vadászat jelenti. Amerikai állatkertekben mintegy 350 gorilla él.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Budapesti járatokat is törölni kell a repülési káosz miatt

Az európai repülőtereken tapasztalható munkaerőhiány, amely a légiforgalom nyári emelkedésével párosul, elsősorban a földi kiszolgálásban okoz fennakadásokat, ami miatt járatkésések vagy kimaradások is előfordulnak. A problémák a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is éreztetik hatásukat - közölte a Budapest Airport.

K&H: keveset tesznek a fenntarthatóságért a hazai cégek

Magyarországon a cégvezetők többsége már felismerte, hogy a fenntarthatóság jelentős befolyást gyakorol a gazdasági életre, amivel foglalkozni kell, de jóval kevesebben vannak azok, akik tényleges lépéseket is tesznek érte - mondta a K&H fenntarthatósági programjának vezetője sajtótájékoztatón.

Altató- és lélegeztetőgép kartellt tárt fel a GVH – 670 milliós bírság

A Gazdasági Versenyhivatal csaknem 670 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki, amiért négy jelentős piaci szereplő már a közbeszerzési kiírás előtt felosztott egymás között egy állami altató- és lélegeztetőgép tendert.

MNB: az élelmiszerárak több mint 20 százalékkal nőhetnek a következő hónapokban

Az élelmiszerárak több mint 20 százalékkal nőhetnek a következő hónapokban, az infláció ősszel tetőzik. Az áremelkedés ezt követően lassan mérséklődik, 2023 végén visszatér a jegybanki toleranciasávba, 2024 első félévében pedig újra eléri a 3 százalékos jegybanki célt - mondta a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója az Inflációs jelentést bemutatva.

Hírek

Budapesti járatokat is törölni kell a repülési káosz miatt

Az európai repülőtereken tapasztalható munkaerőhiány, amely a légiforgalom nyári emelkedésével párosul, elsősorban a földi kiszolgálásban okoz fennakadásokat, ami miatt járatkésések vagy kimaradások is előfordulnak. A problémák a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is éreztetik hatásukat - közölte a Budapest Airport.

Altató- és lélegeztetőgép kartellt tárt fel a GVH – 670 milliós bírság

A Gazdasági Versenyhivatal csaknem 670 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki, amiért négy jelentős piaci szereplő már a közbeszerzési kiírás előtt felosztott egymás között egy állami altató- és lélegeztetőgép tendert.

Londonban és Párizsban is folytatódik a reptéri káosz

A londoni Heathrow-n és a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren is újabb járattörlések várhatók, mivel az üzemeltetők arra számítanak, hogy az utazási káosz a nyár további részére is áthúzódik.

Változás a kutakon: ennyibe kerül péntektől az üzemanyag magyar forgalmi nélkül

Július 1-jén, pénteken újra változnak a hazai üzemanyagárak: a benzin literje 5 forinttal drágul, a gázolajé pedig 15 forinttal lesz olcsóbb. A változás a piaci árazású termékek esestében érvényesek, magyar forgalmi engedéllyel továbbra is a 480 forintos hatósági áron lehet tankolni.

A szerb kormány csatlakozna az EU-hoz, a szerbek nem

A szerbek többsége elutasítaná az Európai Uniós tagságot - derül ki abból a felmérésből, amely szerint a szerbek továbbra is Oroszország és Vlagyimir Putyin elnök mellett állnak, noha a szerb kormány szeretne csatlakozni a blokkhoz.

Putyin reagált a finn és a svéd NATO-csatlakozásra

Vlagyimir Putyin orosz elnök reagált a NATO közelgő bővítésére, és kijelentette, nincs problémája azzal, hogy Svédország és Finnország csatlakozik a katonai szövetséghez, de ha ezekben az országokban infrastruktúrát telepítenek, Oroszország hasonlóan fog válaszolni.

A KSH-tól érkezhet az Állami Számvevőszék új elnöke

Windisch Lászlót, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnökhelyettesét javasolja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének a parlament eseti bizottsága - közölte a testület elnöke.

Drágább lesz a parkolás Budapesten – jön az egységes rendszer

A jelenlegi bonyolult, 27 féle parkolási zóna helyett átlátható, világos, négy zónatípusból álló egységes parkolási rendszert vezet be a Fővárosi Önkormányzat, és megemeli a parkolási díjakat is - döntött a Fővárosi Közgyűlés többsége.

Gazdaság

Nem várt sokat az MNB: itt az újabb kamatemelés

Ahogy azt a keddi kamatdöntő ülést követően a Magyar Nemzeti Bank bejelentette, csütörtöktől összezárt az alapkamat és a piacon irányadónak tekintett egyhetes betét kamata. A jegybank az előző hetinél 50 bázisponttal magasabb 7,75 százalékos kamattal hirdette meg az egyhetes betétet a csütörtöki akcióra.

MNB: több százezer forintos többletköltséget jelenthet a moratóriumban maradás

A Magyar Nemzeti Bank azt javasolja az ügyfeleknek, hogy csak nehéz helyzetben, tartalékok híján lévők maradjanak a törlesztési moratóriumban, mert az több százezer forintos többletköltséget jelenthet a hiteleseknek.

Váratlanul nagyot emelt az alapkamaton a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa 185 bázisponttal 7,75 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot keddi ülésén.

Hetvenmilliós bírságot és tiltást kapott a Bankmentor Kft.

A Magyar Nemzeti Bank 70 millió forint bírságot szabott ki a kecskeméti Bankmentor Kft.-re és megtiltotta annak működését, mivel a cég engedély nélkül folytatta pénzügyi közvetítői tevékenységét.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom