Kezdőlap Gazdaság Az EKB újra 75 bázisponttal emelte az irányadó eurókamatot
No menu items!

Az EKB újra 75 bázisponttal emelte az irányadó eurókamatot

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa ismét 75 bázisponttal emelte az irányadó kamatot csütörtöki kamatdöntő ülésén. Az emelés megfelelt az elemzői várakozásoknak.

Szeptemberben szintén 75 bázispontos emelést hajtott végre az EKB.

A döntés szerint 2,00 százalékra nőtt az irányadó refinanszírozási műveletek eddigi 1,25 százalékos kamatlába, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábainak szintje 1,50 százalékról 2,25 százalékra, illetve 0,75 százalékról 1,50 százalékra emelkedett.

A jegybank közleménye szerint azzal, hogy mindhárom irányadó kamatát 75 bázisponttal emelte, közelebb hozza azt a cél, hogy az infláció visszatérjen a 2 százalékos középtávú szintre.

Az EKB júliusban, jóval a többi központi bank után kezdte meg kamatemelési ciklusát, hogy letörje az egyre gyorsuló inflációt.

A megemelkedett energia- és élelmiszerárak, a szűk kínálati keresztmetszetek és a pandémiát követő keresletélénkülés az ároldali nyomás kiszélesedéséhez és az infláció megemelkedéséhez vezetett, amely szeptemberben 9,9 százalékra gyorsult, az előző havi 9,1 százalékról – állapították meg.

Az energiaárak éves szinten 40,7 százalékkal, az élelmiszerárak 11,8 százalékkal emelkedtek szeptemberben.

Az EKB várakozása szerint az árnövekedés üteme huzamosan a jegybank középtávú, 2 százalékos célja felett alakul majd.

A döntéshozók jelezték, hogy az EKB a jövőbeli irányadó kamatpályát az inflációs és gazdasági kilátások alakulására alapozza, “az értekezletről értekezletre való megközelítést követve” – írták, ami arra utalhat, hogy a következő időszakban az infláció havi alakulása nagyobb hangsúlyt kap a kamatdöntésekben.

A csütörtöki ülés egyik fontos fejleménye, hogy a jegybankárok módosítottak a célzott, hosszabb lejáratú refinanszírozási műveletek (TLTRO-III) árazásán. A pandémia időszakában az európai bankrendszerbe pumpált olcsó jegybanki forrásokat a bankok a magasabb kamatra visszahelyezték az EKB betétjeibe, ezzel a kamatkondíciók szigorodásával és betéti kamatok emelkedésével nyereségre tettek szert.

“A kormányzótanács ezért döntött a TLTRO-III-ra alkalmazandó kamatlábak november 23-ával kezdődő módosításáról és arról, hogy a bankoknak újabb időpontokat kínáljon az önkéntes alapú korai visszafizetésre” – áll a közleményben. Ennek részleteiről azonban nem adtak bővebb tájékoztatást.

Az EKB elnöke, Christine Lagarde a kamatdöntés utáni sajtótájékoztatón megerősítette, hogy további szigorítás várható a kamatkondíciókban, de ennek nagysága az inflációs adatok havi alakulásától, valamint az eddig intézkedések hatásainak eredményétől függ.

A kamatdöntés után az euró több mint 1 százalékot gyengült a dollárral szemben, a jegyzés a 1,0094-ről a 0,9975-ös szint alá süllyedt. (MTI)

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsz százalékkal nőtt a halálos munkabalesetek száma tavaly

Húsz százalékkal nőtt a halálos munkabalesetek száma tavaly, amikor 75 ember vesztette életét - hívta fel a figyelmet a munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emléknapja alkalmából a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) hétfőn.

Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása

Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása, őszre várhatóan minden tervezett forrás a gazdaságba kerül.

A Generali közgyűlése jóváhagyta a 2024-es pénzügyi beszámolót

A Generali csoport közgyűlése elfogadta a 2024-re vonatkozó pénzügyi beszámolót, valamint bejelentette a részvényenként 1,43 euró osztalék kifizetését.

A gazdasági kihívásokból lehetőséget kell teremteni

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) feladata az, hogy a gazdasági kihívásokból lehetőségeket teremtsen a vállalkozók számára - mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) általános alelnöke a XVIII. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján hétfőn, a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.
Hirdetés

Hírek

A városi közlekedés jövője a WEMOVE Mobilitási Parkban

Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Tanulsz? Lakást kapsz! Bécsben

Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.

Új ökoturisztikai központ lesz a Nagyszéksós-tónál

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.

Deviza – Erősödött a forint jegyzése

Erősödött a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.