Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Az év eddigi legnagyobb beruházása valósul meg Nyíregyházán
No menu items!

Az év eddigi legnagyobb beruházása valósul meg Nyíregyházán

A tárcavezető Budapesten fogadta a dél-koreai cég delegációját. Kép forrása: Szijjártó Péter/Facebook

Mintegy 290 milliárd forint értékben az idei év eddigi legnagyobb beruházását hajtja végre egy dél-koreai vállalat Nyíregyházán, ahol elektromos autók akkumulátorához használt szeparátorfóliát fognak gyártani – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető a W-Scope beruházásának bejelentésén arról számolt be, hogy a cég hazánkban nyitja meg első európai üzemét, a fejlesztés 1200 új munkahelyet fog teremteni és a megépülő gyárban évente 1,2 milliárd négyzetméternyi szeparátorfilmet fognak előállítani.

Beszédében kiemelte: az autóipar mára minden kétséget kizáróan a magyar gazdaság gerincoszlopává vált, a szektor termelési értéke 2010-ben 3600 milliárd forint volt, míg 2021-ben 9400 milliárd forint, és a lendület nem kopott meg, ugyanis ez a szám az idei év első négy hónapjában elérte a rekordnak számító 3500 milliárd forintot.

És aki az elektromos autóipari beruházásokat megnyeri, az a jövőt nyeri meg, s a jövőbeli gazdasági növekedés alapjait tudja letenni” – húzta alá, hangsúlyozva, hogy a globális autóipari forradalom tempóját diktáló, nagy nemzetközi vállalatok egyik kedvenc beruházási helyszíne Magyarország.

Szijjártó Péter kijelentette, hogy az európai autóipari átállás egyik zászlóshajója Magyarország, amely az elektromos akkumulátorok gyártásában és exportjában is nagyhatalommá vált.

Közölte, az ország a világ harmadik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártó kapacitásával rendelkezik Kína és az Egyesült Államok után, ez ráadásul a jelenlegi évi 50 gigawattóráról 2025-re 150 gigawattórára emelkedik. Az elektromos akkumulátorok exportjában Magyarország a világranglista ötödik helyén áll – sorolta.

Kitért arra is, hogy ezen “iparág passzátszelét keletről fújják“, és a keleti nyitás stratégiájának egyik legfőbb eredménye, hogy a keleti vállalatok európai beruházásaik során kedvelt beruházási helyszínként tekintenek Magyarországra. Mint közölte, a legtöbb beruházás 2019 és 2021 után jó eséllyel idén is Dél-Koreából fog érkezni az országba.

A miniszter végezetül rámutatott, hogy a dél-koreai vállalatok mára a negyedik legnagyobb beruházói közösséget alkotják hazánkban, ami bizonyítja, hogy egy-egy beruházás újabb beruházások vonz.

Hozzátette: a kétoldalú kereskedelmi forgalom tavaly rekordot döntött, értéke 9 százalékos növekedéssel megközelítette az ötmilliárd dollárt, és az is világos, hogy a kapcsolatrendszerből Magyarország rendkívül sokat profitál.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.