Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Az Eximbank ötször többet hitelezett az első félévben, mint tavaly ilyenkor
No menu items!

Az Eximbank ötször többet hitelezett az első félévben, mint tavaly ilyenkor

Az EXIM Magyarország 968,5 milliárd forint összegű hitelkihelyezéssel zárta az első félévet, mely a 2022-es év azonos időszakához viszonyítva ötszörös növekedést jelent, és a tavalyi egész éves hitelfolyósítás értékét is közel kétszeresen haladja meg – közölte pénzintézet az MTI-vel.

A bank hitelállománya a félév végén meghaladta a 2250 milliárd forintot, mérlegfőösszege pedig elérte a 3146 milliárd forintot, ami 82 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában mért összeget.

Tájékoztattak arról, hogy a februárban elindított Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram a bank legkeresettebb terméke volt, a konstrukció révén a bank 420 milliárd forintot helyezett ki, amelyből a forgóeszközhitel 400 milliárd forintot tett ki. A második legnépszerűbb termék a bank közvetlen belföldi befektetési hitelterméke volt, amelyből közel 292 milliárd forintot helyeztek ki.

Hoffmann Mihály, az EXIM Pénzügyi vezérigazgató-helyettese a közlemény szerint elmondta, hogy az első hat hónapban a bank 588 milliárd forint összegű forintkötvényt értékesített; ennek is köszönhető, hogy a magyar vállalkozásokat kedvezményes forrásokkal tudta ellátni.

A hazai kötvényértékesítésen túl a bank áprilisban 1,25 milliárd dollár összegű nemzetközi devizakötvény kibocsátását hajtotta végre, illetve június végén 300 millió euró értékű hitelt vettek fel az ING Banktól a Világbank-csoporthoz tartozó Nemzetközi Beruházásbiztosítási Ügynökség (MIGA) garanciájával – írták.

Arra is kitértek, hogy a pénzintézet piaci részesedése a vállalati hitelezésben 14,5 százalékra nőtt június végére a tavaly év végi 9,8 százalékról.

A bank ügyfeleinek száma 10 százalékkal nőtt az első félévben, így 3189-re emelkedett 2905-ről. A hitelkérelmet benyújtók 90 százaléka továbbra is a kis- és középvállalkozások közül kerül ki.

A bank tőkemegfelelési mutatója a félév végén meghaladta a 17 százalékot, jelentős likviditási tartalékkal rendelkezik, hitelportfoliójának minősége javul, az NPL-ráta fokozatosan mérséklődik – összegezték.

Az EXIM Magyarország az ország hivatalos exporthitel-ügynöksége; az EXIM név alá két jogi személy – az állami hátterű Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank Zrt.) és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (MEHIB Zrt.) – tartozik. A szervezet közel 30 éve a világ mintegy 150 országába segített már eljuttatni magyar termékeket vagy szolgáltatásokat.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A magyar gazdaság a fejlesztések évtizedébe lépett

A magyar gazdaság a fejlesztések évtizedébe lépett; a gyártás és építés 2010-es években elért sikere után a következő évtized a fejlesztésekről szól.

A mesterséges intelligencia a magyar gazdaság kitörési pontja lehet

A mesterséges intelligencia (MI) a magyar gazdaság kitörési pontja lehet, a kormány ezért arra törekszik, hogy az ország digitalizációs felkészültsége a térség legjobbja legyen.

Sikeresen megújult az adóhatóság

Az adóhatóság sikeres, teljesítette a megújulás, szemléletváltás feladatát.

Versenyképesség megtartásában szerepet játszanak a szolgáltatóközpontok

A magyar gazdaság versenyképességének megtartásában megkérdőjelezhetetlen szerepet játszanak az üzleti szolgáltatóközpontok.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.