Hirdetés
Kezdőlap Építőipar Bádogos kerestetik. De mennyiért?
No menu items!

Bádogos kerestetik. De mennyiért?

Sok bádogos vállal munkát külföldön, ahol több pénzt kereshet. A szakmai szervezet szerint csak jelentős béremeléssel, 600 ezer forint körüli havi átlag nettóval lehetne a szakembereket Magyarországon tartani.

Több száz szakemberre lenne szükség a szakmában

Az Épületszigetelők, Tetőfedő, Bádogosok és Ácsok Magyarországi Szövetsége (ÉMSZ) szerint a bádogosok átlagos havi nettó fizetése 300-400 ezer forint között mozog, a szakmunkások azonban Ausztriában nettó 800 ezer forintnak megfelelő eurót kapnak havi átlagban, ami az ingázás pluszköltségeivel együtt is vonzó alternatíva.

A kivándorlás nem az egyetlen probléma, emellett magas a szakemberek átlagéletkora, mivel nincs utánpótlás.

Az ÉMSZ szerint a helyzet súlyosságát mutatja, hogy idén nappali képzésben 11 tetőfedő és 3 bádogos végez, építmény-szigetelő pedig egy sem. Miközben a tetőfedő és bádogos szakmáknál évente, országosan körülbelül 400, az építmény-szigetelőknél pedig 300 új szakemberre lenne szükség.

A szövetség úgy véli, hogy az utánpótlás hiányának kezeléséhez részben a szakoktatás reformjára, részben pedig a szakmák népszerűsítésérére van szükség. Előbbinél megjegyezték, fontos, hogy a nappali képzés mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapjon a felnőttoktatás, amelybe a szövetség szerint be kell vonni az építőipari cégeket is. Utóbbinál pedig példaként említették, hogy az ÉMSZ egész évben részt vesz a vidéki és fővárosi pályaválasztási kiállításokon, ahol gyakorlati bemutatókkal és információs standdal várja a fiatalokat.

Ezen felül a szövetség indítja minden második évben a Fiatal Tetőfedők Világbajnokságára a magyar csapatot. A versenyt tavaly Rigában, jövőre pedig Pekingben rendezik meg, az ÉMSZ most azért lobbizik, hogy a világbajnokság helyszíne 2022-ben Budapest legyen.

Az Épületszigetelők, Tetőfedő, Bádogosok és Ácsok Magyarországi Szövetsége 31 évvel ezelőtt alakult, a szövetségnek 212 rendes tagja van, ebből 173 kivitelező cég. A kis- és középvállalkozói szektorból az ÉMSZ-ben a 1-10 embert foglalkoztató mikrovállalkozásnak tekinthető tetőfedő, bádogos, ács cégek és a 100 munkavállalónál kevesebbet foglalkoztató szigetelő vállalkozások vannak jelen.
Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.