Hirdetés
Kezdőlap Hírek Bakony. Közútfejlesztések a turizmus fokozása érdekében
No menu items!

Bakony. Közútfejlesztések a turizmus fokozása érdekében

Átadták a Zirc és Pápa közötti út 2,8 kilométeren felújított szakaszát, a jövőben pedig a Bakony több közútja is megújul, elsősorban azért, hogy biztonságosabban megközelíthetővé váljon a turisztikai szempontból különösen vonzó térség.

Az országos útfejlesztés elemeként Zirc és Pápa között megvalósult beruházás biztonságosabbá teszi a közlekedést – közölte az átadás alkalmából a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója.

Fekete János

Fekete János elmondta: Veszprém megyében összesen 23,3 kilométernyi útszakasz újul meg 2,4 milliárd forintból, uniós forrásból, ebből a most átadott mintegy 3 kilométernyi útszakasz 350 millió forintba került.

Hozzátette: országosan 526 kilométernyi utat újítottak meg a Terület és Településfejlesztési Operatív Program részeként (TOP) mintegy 54 milliárd forintból.

A fejlesztés részeként megújult a híd is, amelyen az út átvezet. Elődje 1912-ben épült, megerősítették az útszakasz burkolatát, útpadkát építettek, megoldották a vízelvezetést és új kresztáblák is szegélyezik az utat – fűzte hozzá.

Kovács Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője kitért arra, hogy a turizmus a hazai össztermék (GDP) 11 százalékát adja, ami jelzi, hogy fontos húzóágazata a magyar gazdaságnak.

Mivel a bakonyi idegenforgalom igen jelentős, különösen fontos az utak fejlesztése – húzta alá.

Kovács Zoltán beszélt arról is, hogy a Bakonybél és Bakonykoppány közti útszakasz fejlesztése még várat magára, de a tervek szerint a közeljövőben ez a szakasz is megújulhat.

Márkus Zoltán, Bakonybél független polgármestere szólt arról, hogy az elmúlt 5 esztendőben a településen töltött vendégéjszakák száma 25 ezerről 50 ezerre nőtt, a turisták száma pedig ennek háromszorosa. A jelentős forgalom megköveteli a biztonságos megközelíthetőséget – hangsúlyozta az MTI jelentése szerint.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.