Kezdőlap Világgazdaság Bank of England: 150 milliárd fontos plusz injekció
No menu items!

Bank of England: 150 milliárd fontos plusz injekció

A vártnál nagyobb mértékben, 150 milliárd fonttal emelte mennyiségi enyhítési programjának célösszegét a Bank of England. A brit jegybank monetáris tanácsa egyúttal érvényben hagyta a 0,10 százalékos alapkamatot.

A Bank of England monetáris tanácsa márciusban, a koronavírus-válság elhatalmasodásának kezdetén két, soron kívüli ülésen csökkentette 0,75 százalékról a jelenlegi 0,10 százalékra az irányadó kamatot, és a korábban kihelyezett 445 milliárd fontról két lépésben 745 milliárd fontra növelte a mennyiségi enyhítés keretét.

Ebből a jegybank brit állampapírt, illetve a pénzügyi szektoron kívüli cégektől befektetési besorolású fontkötvényeket vásárolhat.

A keretösszegen belül az állampapír-vásárlásokra fordítható részt emelte most a Bank of England 150 milliárd fonttal 875 milliárd fontra (345 ezer milliárd forintra).

A vállalati kötvények vásárlásának 20 milliárd fontos kerete nem módosult, így a mennyiségi enyhítés teljes célösszege jelenleg 895 milliárd font (363 ezer milliárd forint).

A kilenctagú monetáris tanács a 0,10 százalékos alapkamat fenntartásáról és a monetáris enyhítési célkeret 150 milliárd fontos emeléséről egyaránt egyhangúlag döntött.

Az elemzői közösségben teljes volt a konszenzus arról, hogy a Bank of England csütörtökön pótlólagos likviditásinjekciót jelent be, de ennek összegét a legtöbb előrejelzés 100 milliárd fontra valószínűsítette.

A monetáris tanács a döntések bejelentésével egy időben ismertetett új negyedéves pénzügypolitikai jelentésében – amelyet a brit jegybank a korábbi negyedéves inflációs jelentések új formátumú változataként honosított meg tavaly – közölte: várakozása az, hogy a brit hazai össztermék (GDP) 2020 egészében 11 százalékkal zuhan.

A Bank of England számításai szerint júliusban a GDP-érték 18,5 százalékkal meghaladta az áprilisi mélypontot, ugyanakkor még mindig 11,5 százalékkal alacsonyabb volt a 2019 negyedik negyedévében mért szintnél.

A brit gazdaság a koronavírus-járvány megfékezését célzó, március végén életbe léptetett tavaszi zárlatot példátlan mértékben megszenvedte: februártól áprilisig – vagyis a korlátozások előtti utolsó, illetve az akkori zárlat bevezetése utáni első teljes hónap között – a brit GDP-érték 25 százalékkal zuhant.

A Bank of England csütörtökön ismertetett 49 oldalas negyedéves pénzügypolitikai jelentése szerint a jegybank úgy számol, hogy a hazai össztermék még az idei harmadik negyedév egészében is 7 százalékkal elmaradhatott a tavalyi negyedik negyedévi értéktől.

A monetáris tanács közölte: várakozása szerint a brit GDP-érték 2022 első negyedéve előtt nem haladja meg a tavalyi utolsó negyedévben elért szintet.

Az előrejelzés szerint a munkanélküliségi ráta 2021 második negyedében tetőzik 7,75 százalék körül.

A pénzügypolitikai jelentésben nem szerepel utalás arra, hogy a Bank of England további mennyiségi enyhítési lépésekre készülne, londoni pénzügyi elemzők szerint azonban ez valószínűleg elkerülhetetlen lesz.

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőműhely, a Capital Economics a monetáris tanács csütörtöki bejelentései utáni prognózisában közölte: a Bank of England inflációs és GDP-előrejelzései “kissé túlzottan derűlátónak” tűnnek számára.

A ház várakozása szerint a tizenkét havi infláció még 2022 végén is közelebb lesz a 1,5 százalékhoz, mint a jegybank számára a kormány által kijelölt 2 százalékhoz.

Ebben a környezetben a Capital Economics londoni elemzői 2021-re a mennyiségi enyhítési célösszeg legalább 100 milliárd fontos további emelésével számolnak, és azzal, hogy a jelenlegi 0,10 százalékos alapkamat a következő öt évben nem emelkedik.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

A magyaroknak sem kell bajlódni: itt az új uniós digitális ügyintézés

Magyarországról is biztosított lesz a teljes mértékben digitális uniós közigazgatási ügyintézés, az elektronikus azonosítás és a digitális aláírás az Evrotrust eID egységes azonosítási rendszerének köszönhetően, amely már átment az uniós tagállamok értékelésén. A rendszer újdonsága, hogy immár nemcsak magánszemélyek, hanem vállalatok is használhatják hivatalos és közigazgatási ügyeik intézésére az egész Unióban. Az Európai Bizottság az eIDAS szabályozás alapján ellenőrizte a platform uniós használatát, ezzel hamarosan minden tagállam számára elérhető lesz.

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

A Galleri-teszt egy újabb remény lehet a daganatos betegeknek

A Galleri-teszt, vagyis a rák több mint 50 formájának kimutatására szolgáló vérvizsgálat segíthet a diagnózis felgyorsításában és a betegek kezelésének gyorsabb megkezdésében - állítja egy új tanulmány.

Hírek

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

Ebben a Ryanair is egyetért a magyar döntéshozókkal

A Ryanair üdvözli a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely megsemmisítette a magyar fogyasztóvédelmi hatóság által 2022 augusztusában kiszabott 763 ezer eurós bírságot, amelyet a Ryanair azért kapott, mert a magyar kormány által kivetett extraprofitadót áthárította az utasokra - közölte a légitársaság.

A SPAR megmutatta az első akciós fecskéket

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél többet kínál: számos árucikk esetében 10-40 százalékos árkedvezményt biztosít, a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül pedig 300 termék árát rögzíti május 31. és július 31. között - közölte az áruházlánc.

Új vezérigazgatója lesz júliustól a magyar Penny-nek

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc.

Májusban nőtt a magyar tőzsde forgalma és a BUX index is

Májusban erősödött a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán a forgalom, a BUX index az április végi értékéhez képest 5,4 százalékkal emelkedett, 47 262 ponton zárta a májust - közölte a havi statisztikájában a BÉT.

Júniustól sűrűbben jár a 100E repülőtéri expressz

A várható nyári nagy forgalom miatt júniustól gyakrabban jár a 100E repülőtéri busz a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Két ínséges év után tavaly már nyereséges volt a Budapest Airport

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a Covid időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik - közölte a fővárosi repülőteret üzemeltető társaság.

Gazdaság

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

A szaktárca reagált a Magyar Bankszövetség kritikáira

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Magyar Bankszövetség sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon.

A Magyar Bankszövetség közleményben bírálja a kormány új intézkedéseit

A Magyar Bankszövetség szerint az extraprofitadó meghosszabbítása 2024-ben csökkenti a pénzintézetek bevételeit és a hitelkihelyezéseket, gyengíti a gazdaság ellenállóképességét. Közleményében a szövetség versenysemleges szabályozást és a pénzügyi szektort érintő szerda esti rendelet felülvizsgálatát kéri a kormánytól.

Az MNB után a bankok is elkezdték vagdosni a kamatokat

Az MNB májusban megindult kamatcsökkentésére máris reagáltak a bankok: kis lépésekkel, de többen is mérsékelték a személyi kölcsönök kamatait - derül ki a Bank360.hu összegzéséből. Ha a jegybank kitart, a hitelek is folyamatosan olcsóbbá válhatnak az elkövetkező hónapokban.