Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Barna Zsolt: külföldi akvizíciókkal erősítene az MBH Bank
No menu items!

Barna Zsolt: külföldi akvizíciókkal erősítene az MBH Bank

Külföldi akvizíciókkal erősítené jelenlétét és növelné piaci részesedését az MBH Bank Nyrt. a régióban, önálló befektetési bankot hoznak létre ősszel, és számos informatikai fejlesztést is bevezetnek az egyesülés után a jobb ügyfélkiszolgálás érdekében – mondta az MBH Bank elnök-vezérigazgatója egy háttérbeszélgetésen.

Barna Zsolt kiemelte: a fúziós folyamat májusra sikeresen befejeződött, a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarékbank összeolvadásával létrejött egy egységes, a magyar piacon jelentős pénzintézet. A korábban három kis-közepes bank integrációjával kialakult egység minden piaci szegmensben kimagasló teljesítményre képes, több területen is piacvezető.

Barna Zsolt

Hozzátette: az összeolvadás rövid idő alatt valósult meg, mintegy 2 millió lakossági és vállalati ügyfelet integráltak, több tízezer informatikai folyamatot kellett módosítani kevesebb mint egy év alatt, ami komoly szakmai kihívást jelentett. Mindeközben a csődbe ment Sberbank több tízezer ügyfelét is átvették, tavaly év végével problémamentesen – jegyezte meg. A különadók, moratóriumok, kamatstopok 200 milliárd forintos elvonást jelentenek a banknak 2022-2023-ra – sorolta a gazdasági környezet kihívásait.

A bank költséghatékonysági és értékesítési lehetőségeinek 40 százalékát használja ki, szerinte ezt lehet fejleszteni, ami a kulcsa lesz a bank sikerének. További költségracionalizálást és hatékonyságnövekedést is várnak még az egyesüléstől – ismertette. Megjegyezte, hogy az egyesülés időszakában rekorderedményt könyvelhettek el, nem vesztettek a piaci részesedésükből.

Kitért arra, hogy új honlapot és applikációt készítettek, ezt már tesztelik, a tervek szerint júliusban vezetik majd be. Szeptemberben pedig megalapítják az új, önálló befektetési bankjukat – közölte Barna Zsolt.

Mint mondta, a bank a legnagyobb fiókhálózattal, vállalati hitelállománnyal rendelkezik a magyar piacon, piacvezető a vállalati lízingpiacon és a Széchenyi programban. Az MBH csoport adózott eredménye közel 50 százalékkal emelkedett 107 milliárd forintra tavaly, miközben 73 milliárd forint extra ráfordítást jelentettek a kormányzati intézkedések. A bank likviditási és tőkehelyzete stabil, jelentősen a szabályozói követelmények felett van.

Az MBH bruttó hitelállománya a kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére 13,2 százalékos növekedéssel 5011 milliárd forint volt, az ügyfélbetétek állománya 5,7 százalékkal 6575 milliárd forintra nőtt. A hitelkihelyezés a magas kamatkörnyezetben felére fog csökkenni idén szerinte, a fogyasztási hitelek piaca viszont stabil. A vállalati hitelek piacán az állami programok dominálnak – részletezte.

A jegybank még februárban engedélyezte a Magyar Bankholding fúziós menetrendjének záró lépését, az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. április 30-i összeolvadását az MBH Bank Nyrt-be. Az akkori tájékoztatás szerint a tisztán magyar tulajdonú nagybank mérlegfőösszege csaknem 11 ezer milliárd forint. A bankcsoport az ország legnagyobb fiókhálózatával rendelkezik, munkavállalóinak száma a 10 ezret közelíti.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.