Kezdőlap Mozaik Berobbanthatja a piacot az Otthon Start program
No menu items!

Berobbanthatja a piacot az Otthon Start program

Kiderültek az első lakásvásárlókat támogató kedvező hitelprogram az Otthon Start főbb feltételei, ami az előzetes várakozásokhoz képest gálánsabb ajánlatot tartalmaz. A szélesebb érintetti kör miatt több első lakásvásárló léphet be az ingatlanpiacra, ami azoknak is jó hír lehet, akik a meglévő ingatlanuk eladásával költöznének tovább.

Megjelentek az első lakás vásárlását célzó új államilag támogatott konstrukció részletei. Ennek keretében 10 százalékos önrésszel, maximum 50 millió forintos, 25 éves futamidejű és végig fix 3 százalékos kamatozású lakáshitelt kínál első lakás vásárlására. Az ingatlan.com legfrissebb elemzése szerint a kedvezményes hitellehetőség láncreakciót indíthat el az adásvételek számának növekedésében, a lakásárak rövid távú és jelentős emelkedését viszont nem lehet várni a programtól.

Kedvezőbb lett a vártnál, jöhet az újabb keresleti hullám

„Számítani lehetett arra, hogy indul egy olyan program, amely az első lakás megvásárlását segíti elő, hiszen ez már a kormány 21 pontos gazdasági akciótervében is szerepelt. A most bejelentett konstrukció a vártnál kedvezőbb lett. Ez a támogatás ugyanis szélesebb kört érinthet, mint a korábbi, jellemzően életkorhoz kötött programok.” – mondta Balogh László. Hozzátette, hogy a több első lakásvásárló láncreakciót indíthat el az ingatlanpiacon. A lakosság több mint 90 százaléka ugyanis saját tulajdonú ingatlanban lakik, akik a továbbköltözésük során a meglévő lakásuk eladásából befolyt összeget használják fel. Így azok eladók is könnyebben tovább tudnak lépni, akiknek az ingatlanát első lakásvásárlók vagy az ő eladóik veszik meg. Szerinte ráadásul az új programhoz köthető keresleti hullám ráadásul pont akkor érkezhet, amikor az év eleji lendület már lecsengett. Hozzátette: „Hasonló forgatókönyv játszódott le 2024-ben is: a CSOK Plusz elindulásából és a 2023-ban elhalasztott adásvételek pótlásából adódó élénkülés a tavaly júniusra kifulladt, amit később az állampapírból kilépő befektetők keresleti hulláma követett. Idén pedig az új támogatott hitelprogram hozhat friss vevői aktivitást az év második felében.”

Mi lesz az árakkal?

Balogh László az új kedvező kamatozású hitelprogram árakra gyakorolt hatásáról azt mondta: „Sokan tartanak attól, hogy a keresletélénkülés újabb áremelkedést hozhat. Ugyanakkor a támogatott hitelek kapcsán az a tapasztalat, hogy a kamattámogatást az eladók nehezebben tudják beárazni, mint a vissza nem térítendő támogatásokat. Ráadásul az Otthon Start programba beépített 100 millió forintos vételárkorlát és 1,5 milliós négyzetméterár-korlát”

A szakember szerint a nagyobb kereslet hosszabb távon viszont emelkedő pályán tarthatja a lakásárakat, de ezzel együtt több adásvétel is valósulhat meg. A vevők szempontjából az egyik legpozitívabb hatást a fővárosi új lakások piacán gyakorolhatja az Otthon Start. „Valószínűleg sok fejlesztő elgondolkodik azon, hogy az eladó új lakásainak az árát hogyan tudná az 1,5 milliós négyzetméterár alatt tartani. Ez pedig lassíthatja a drágulás ütemét a budapesti új lakások piacán, ahol az átlagos négyzetméterár már 1,6 millió forintnál jár.” – tette hozzá Balogh László.

Mekkora kínálatból válogathatnak az első lakásvásárlók?

Az ingatlan.com országos kínálatában jelenleg több mint 137 ezer lakóingatlan-hirdetés közül válogathatnak a vevők, amiből több mint 92 ezer felel meg az Otthon Start feltételeinek, ami a teljes kínálat kétharmadát teszi ki.

A legtöbb feltételeknek megfelelő fővárosi lakást vagy házat a VIII., a XIV., a VII. és a XIII. kerületben hirdetik. Ezekben a budapesti városrészekben 880-1200 eladó lakóingatlanhirdetésből válogathatnak az első lakásvásárlók. A vármegyeszékhelyek közül pedig Pécs, Debrecen, Szeged, Győr és Nyíregyháza kínálja a legtöbb lehetőséget az Otthon Start programban részt vevő első lakásvásárlók számára 1700-2700 darab eladó ingatlannal.

-azuzlet-

Fotó:Freepik

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Hirdetés

Hírek

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.