Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - A Mol és a Richter ismét történelmi csúcsra húzta a...
No menu items!

BÉT – A Mol és a Richter ismét történelmi csúcsra húzta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 317,95 pontos, 0,74 százalékos emelkedéssel, 43 563,38 ponton zárt szerdán, ami új történelmi  csúcs.

A részvénypiac forgalma 13 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Kocsis Márió

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, a gyengébb ázsiai kereskedést követően az európai piacok is gyengébben kezdtek. Európában vegyes a kép, a német piac például az SAP jelentését követően 0,5 százalék körüli emelkedésben van, gyakorlatilag ez az egy papír húzza fel – mondta. A magyar piac a keddi kereskedési naphoz hasonlóan felülteljesített, ismét a Richter és a Mol húzta fel a BUX-ot. Az OTP nem tudott emelkedést felmutatni, a Magyar Telekomot pedig “megütötték”.

Az amerikai piacokon – ahol szintén a vállalati jelentések vannak a fókuszban –  a keddi csúcsok után nem rajzolódik ki egyértelmű irány, az egyik kulcspont a Facebook zárás utáni gyorsjelentése lesz – tette hozzá.

A Mol 70 forinttal, 2,07 százalékkal 3450 forintra erősödött, 3,9 milliárd forintos forgalomban, amivel megdöntötte március 19-én felállított éves maximumát. Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,08 százalékkal 12 970 forintra csökkent, forgalmuk 5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,30 százalékkal 456 forintra esett, forgalma 485,9 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,86 százalékkal 5895 forintra nőtt, forgalmuk 2 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 4432,75 ponton zárt szerdán, ez 42,65 pontos, 0,97 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.