Kezdőlap Tőzsde BÉT - Csökkenésre számít az elemző
No menu items!

BÉT – Csökkenésre számít az elemző

Negatív korrekcióra számít a Budapesti Értéktőzsdén pénteken az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.

Varga Zoltán kifejtette, hogy a csütörtöki kereskedésben újabb történelmi csúcsra kapaszkodott a magyar részvényindex. Ugyanakkor a részvénypiacokon a közel-keleti feszültségek miatt pénteken profitrealizálás jöhet, amelyből várhatóan a hazai részvények sem maradnak ki.

Az amerikai média meg nem nevezett amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva helyi idő szerint csütörtökön azt jelentette, hogy Washington légicsapásokat hajtott végre az iraki fővárosban, Bagdadban Iránhoz köthető célpontok ellen. A Fox televízió – utalva az iraki állami televízió jelentésére – közölte: a légicsapásokban, amelyek egyike a bagdadi nemzetközi repülőteret célozta meg, életét vesztette Kászim Szulejmáni iráni tábornok, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének parancsnoka és Abu Mahdi al-Muhandisz, a Népi Mozgósítási Erők nevű, iráni támogatást élvező milicistákat tömörítő ernyőszervezet vezetője. Ennek az ernyőszerzetnek a tagja az a Katáib Hezbollah milícia, amely a múlt pénteken rakétatámadást intézett az iraki Kirkuk melletti katonai támaszpont ellen.

Az elemző megjegyezte, hogy a nemzetközi befektetői hangulat változására az OTP szokott a legérzékenyebben reagálni. A bankpapír grafikonján a 15 000 forintos támaszra, illetve a 15 500 forintos ellenállási szintre érdemes figyelni.

A Mol árfolyama átlépte a 2950 forintos szintet, azonban a mozgás még nem szignifikáns; amennyiben a későbbiekben sikerülne szignifikánsan áttörni, 3000 forintnál lehet a következő akadály. Tovább emelkedett a Richter árfolyama, elérte a 6500 forintos, középtávon is fontos ellenállást, itt megtorpanásra lehet majd számítani. A Magyar Telekom jegyzése továbbra is a 440-450 forintos zónában mozog, ebben nem várható változás – fűzte hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 147,40 pontos, 0,32 százalékos emelkedéssel 46 230,22 ponton, új történelmi csúcson zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 7,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek a legutóbbi záráshoz képest. A BUX hetek óta rekordokat dönt, hiszen az előző kereskedési napon, hétfőn 46 082,82 ponttal, egy héttel korábban 45 984,46 ponttal, december 19-én pedig 45 944,68 ponttal ért el új zárócsúcsot.

A Mol 20 forinttal, 0,68 százalékkal 2960 forintra erősödött, 904,6 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,26 százalékkal 15 390 forintra csökkent, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott 446 forintot ért, forgalma 198,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 85 forinttal, 1,33 százalékkal 6500 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Londoni elemzők: az MNB a kamatemelés lassítása ellenére továbbra is szigorú

Londoni pénzügyi elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB)...

Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók kedden, korrigálva az előző napi erős veszteségeket.

Románia – Koronavírus. Naponta több mint száz halott

Romániában a kéthetes mozgóátlag több mint duplájára, száz fölött ugrott kedden az egy nap alatt elhunyt koronavírusos betegek száma, és az utolsó 24 órában újonnan diagnosztizált fertőzések is immár több mint kétszer is vannak két hét átlagának.

Magasabb inflációt és GDP-t vár 2021-re az MNB

A Magyar Nemzeti Bank 4,6-4,7 százalékra emelte idei inflációs és 6,5-7,0 százalékra GDP-várakozását legfrissebb Inflációs jelentésében.

Hírek

Románia – Koronavírus. Naponta több mint száz halott

Romániában a kéthetes mozgóátlag több mint duplájára, száz fölött ugrott kedden az egy nap alatt elhunyt koronavírusos betegek száma, és az utolsó 24 órában újonnan diagnosztizált fertőzések is immár több mint kétszer is vannak két hét átlagának.

Katonai konvojra kell számítani többfelé az utakon

Kiképzés miatt katonai gép- és harcjárművekből álló menetoszloppal találkozhatnak az autósok csütörtökön és pénteken több autópályán és főúton is - közölte a Honvédelmi Minisztérium.

Nagyot gyengült a forint a kamatemelés után

Jelentősen gyengült a forint az MNB kamatdöntésének kihirdetése után: az euró jegyzése 354,56 forintra emelkedett a bankközi devizapiacon. A döntés közzététele előtt egy perccel még 353,04 forinton állt a jegyzés.

Kiskörei vízerőmű – nyolc sérült. Turbinahiba okozhatta a robbanást

A Tiszavíz Vízerőmű Kft. kiskörei telephelyén az egyik turbina tervezett, éves karbantartása során történt robbanás hétfőn - közölte az MVM.

Manny Pacquiao ringbe száll az elnöki székért

A profi ökölvívás sztárja, Manny Pacquiao is indul a Fülöp-szigeteki elnökválasztáson, és befejezettnek tekinti a karrierjét.

Szlovák maffia. Korrupció – a különleges ügyészt 14 évre és teljes vagyonelkobzásra ítélték

Tizennégy év börtönnel sújtotta a legsúlyosabb bűncselekményekben eljáró szlovákiai különleges ügyészség egykori vezetőjét a Pozsony melletti Bazin (Pezinok) városának különbírósága.

Rekordot döntött tavaly a könyvkiadás

Tízéves könyvkiadási csúcs dőlt meg a pandémia évében: 2020-ban adták ki a legtöbb művet, a példányszámok viszont csökkentek. A vásárlók jellemzően öt-hatezer forintot költöttek egy könyvvásárlás során.

A gyerekeket is oltják, a harmadik adagot is beadják már Angliában

Már oltják Angliában a 12-15 éves korosztály tagjait az új típusú koronavírus ellen. A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) ugyancsak elkezdte a hatáserősítő harmadik oltási adagok beadását is. 

Gazdaság

Londoni elemzők: az MNB a kamatemelés lassítása ellenére továbbra is szigorú

Londoni pénzügyi elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris alapállása a kamatemelés ütemének csökkentése ellenére továbbra is meglehetősen szigorú, bár ebben a ciklusban...

Negyedszer is emelte az alapkamatot az MNB – változott a kamatfolyosó is

A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa 15 bázisponttal 1,65 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot keddi ülésén. A testület azonos mértékben emelte a kamatfolyosót is, 0,7 százalék és 2,60 százalék közé.

Londoni elemzők: még egy kamatemelés biztos az MNB részéről

Londoni pénzügyi elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi monetáris szigorítási ciklusán belül egy kamatemelés még bizonyosra vehető.

Moratórium – Bankszövetség: méltánytalan a kamatok utólagos csökkentése

Méltánytalan a hitelkártyák és a folyószámlahitelek kamatát a személyi kölcsön kamatával egyező kamatra visszamenőleges hatállyal átszámolni, mivel a különböző termékek kamatozása és kockázata egymástól eltérő - közölte a Magyar Bankszövetség.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom