Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Csökkenésre számítanak az elemzők
No menu items!

BÉT – Csökkenésre számítanak az elemzők

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat miatt csökkenéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn az elemzők szerint.

Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint csökkenéssel indulhat a kereskedés. Jelezte, a vezető részvények közül az OTP csütörtökön megközelítette a 10 ezer forintos lélektani szintet, hétfőn negatív korrekcióra lehet számítani, fontos támasz 9300 forintnál található.

A Mol árfolyamában továbbra is a 2000 forintos támaszt érdemes figyelni, ennek letörése csökkenő hullámot indíthatna el. A Richter jegyzése továbbra is a 7000 forintos szint felé halad, támasz pedig 6600 forint felett húzódik. A Magyar Telekom árfolyama 400 forintnál torpant meg, innen negatív korrekcióra lehet számítani.

Móró Tamás a Concord elemzője AzÜzhlet.huMóró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szintén úgy látja, hogy profitrealizálás várható a hazai piacon. A szakértő a nap első felében esésre számít, különösen nagy forgalmat az OTP részvényeinél vár.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 365,81 pontos, 1,05 százalékos emelkedéssel, 35 180,90 ponton zárt csütörtökön, a részvénypiac forgalma kimagasló, 32,2 milliárd forint volt.

A Mol 8 forinttal, 0,39 százalékkal 2042 forintra gyengült, 4,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 330 forinttal, 3,58 százalékkal 9540 forintra erősödtek, forgalmuk 22,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 400 forintot ért záráskor, forgalma 365,9 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 5 forinttal, 0,07 százalékkal 6890 forintra nőtt, forgalmuk 3,4 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Energetikai tanácsadási szolgáltatásokra kérhetnek támogatást vállalkozások

A támogatási kérelmeket a vali.hu honlapnján keresztül, a program oldalán lehet benyújtani május 2-án 12 órától.

Ez lehet a terjeszkedő olcsó kínai webshopok ellenfele

A sokszor tolakodó, pszichésen megterhelő hirdetési stratégia révén legtöbbször olyan kacatok vásárlására vesznek rá, amire valójában nem is feltétlenül volt szükségünk.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek

Heti makronaptár

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük az ipari termelés februári, a külkereskedelmi forgalom előzetes februári és részletes januári adatai, valamint a termelői árak és a kiskereskedelmi forgalom februári adatai. A kormányzati szektor 2023. utolsó negyedévi egyenlegét is közli a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.