Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Csökkenéssel indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Csökkenéssel indulhat a kereskedés

Negatív korrekcióval indulhat a keddi kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Török Lajos elmondta, a nemzetközi befektetői hangulat némi romlása miatt csökkenés várható nyitáskor.

A vezető részvények közül az OTP emelkedett az előző napi kereskedésben, azonban egyelőre nem sikerült visszakapaszkodnia a meghatározó, 14 370 forintos szint fölé, támasz 14 000 forint felett húzódik.

A Mol jelentős árfolyamcsökkenését követően a 2800 forintos támasz közelébe ért, ennek letörése esetén további esés várható.

A Richter és a Magyar Telekom technikai képe viszont pozitív, a gyógyszergyártó árfolyama a 6675 forintos ellenálláshoz emelkedett, amennyiben sikerül átlépni, a következő állomás 6800 forintnál lehet. A távközlési vállalat jegyzése kitört a 435-450 forintos kereskedési sávjából, és el is érte a következő fontos ellenállási szintjét 460 forintnál, ahol megakadhat a mozgás.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 48,12 pontos, 0,11 százalékos emelkedéssel, 44 470,93 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest.

A Mol 52 forinttal, 1,82 százalékkal 2802 forintra gyengült, 2,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 160 forinttal, 1,13 százalékkal 14 300 forintra erősödtek, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom ára 10,50 forinttal, 2,34 százalékkal 459,50 forintra nőtt, forgalma 359,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 25 forinttal, 0,38 százalékkal 6670 forintra emelkedett, forgalmuk 1,2 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3708,52 ponton zárt hétfőn, ez 46,31 pontos, 1,23 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.