Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Eltérő elemzői várakozások a tőzsdén
No menu items!

BÉT – Eltérő elemzői várakozások a tőzsdén

Eltérően ítélik meg a szerdai kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén a piaci szakértők. 

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy az ázsiai piacokon mérsékelt emelkedés rajzolódik ki, amely hátterében a kínai-amerikai kereskedelmi vita enyhülése áll.

Az amerikai kormány kedden bejelentette, hogy mégsem sújt pótvámmal bizonyos kínai importtermékeket, egy sor másik árucikk esetében pedig szeptember 1-jéről december 15-ére halasztja a 10 százalékos pótlólagos vámtarifa kivetését. Donald Trump amerikai elnök közlése szerint a döntésnek az a célja, hogy elkerüljék az amerikai vásárlókat érintő kedvezőtlen hatásokat a karácsonyi időszakban.

Az elemző szerint ez alapvetően pozitív hatással volt a kereskedésre, ugyanakkor továbbra is számos bizonytalanság van a piacokon, ezért a határidős indexek inkább iránykeresést jeleznek előre. Ez jellemezheti a magyar tőzsdét is – tette hozzá.

Megjegyezte, hogy a szerdai kereskedést a magyar és az eurózónás GDP (bruttó hazai termék) adat mozgathatja.

Tóth Bálint, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint emelkedéssel indulhat a kereskedés a BÉT-en az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus enyhülésének köszönhetően, amely pozitívan befolyásolta a befektetői hangulatot a piacon.

Az elemző hozzátette, hogy az OTP áttörheti a 12 700-12 800 forintos ellenállási szintet. A Mol árfolyama a 3020 forintos szint alá csökkent, de a nap folyamán várható pozitív hangulatban újra felé kerülhet. A Magyar Telekomnak nem sikerült áttörnie a 425 forintos ellenállást, így negatív korrekció indulhat. A Richter az 5000 forintos támasz letörése óta folyamatosan csökken, kedden új lokális mélypontra jutott, a napokban már jelentkezhetnek a vevők és pozitív korrekció indulhat.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 169,63 pontos, 0,41 százalékos csökkenéssel, 40 722,36 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a stagnáló OTP-t kivéve gyengültek az előző napi záráshoz képest.

A Mol árfolyama 26 forinttal, 0,86 százalékkal 3000 forintra csökkent, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára nem változott, 12 700 forintot ért, forgalmuk 5,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,18 százalékkal 420 forintra esett, forgalma 215,5 millió forint volt.

A Richter-papírok 24 forinttal, 0,49 százalékkal 4886 forintra gyengültek, forgalmuk 1,3 milliárd forintot ért el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.