Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedésre számít az elemző a tőzsdén
No menu items!

BÉT – Emelkedésre számít az elemző a tőzsdén

Jelentős emelkedésnek indulhat a kereskedés a héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az elemző szerint.

Józsa Bence

Józsa Bence, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában kifejtette, hogy a vezető részvények közül az OTP árfolyama a 11 ezer forintos szint felé veheti az irányt, amennyiben romlik a hangulat 10 500 forintnál találkozhat támasszal a jegyzés.

A Mol árfolyama továbbra is az 1800 és 1900 forintos sávban mozoghat semleges technikai kép mellett. A Richter a 6800 forintos ellenállást próbálhatja meg áttörni, míg támasz 6600 forintnál várja az árfolyamot. A Magyar Telekom az elemző szerint a 380-400 forintos tartományban sávozhat tovább.

Kitért arra is, hogy újabb sikert ér el a Richter csúcsgyógyszere. Az Európai Pszichiátriai Társaság szakmai fórumán bemutatott új tanulmány szerint a Richter antipszichotikuma, a cariprazine amellett, hogy rendkívül hatásos, még a biztonsági profilja is kedvező. A Világgazdaság információi szerint a több mint 110 beteg megfigyelésén alapuló tanulmány szerint a gyógyszer nagymértékben enyhítette a korábban más szerrel nem kezelt skizonfréniás betegek tünetegyütteseit.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 190,80 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel, 35 589,60 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. A Mol árfolyama 31 forinttal, 1,66 százalékkal 1834 forintra csökkent, 866,4 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,46 százalékkal 10 760 forintra esett, forgalmuk 5,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 3 forinttal, 0,78 százalékkal 381,50 forintra gyengült, forgalma 34 millió forint volt. A Richter-papírok 25 forinttal, 0,37 százalékkal 6700 forintra erősödtek, forgalmuk 1,2 milliárd forintot ért el.

 

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.