Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedésre számítanak az elemzők
No menu items!

BÉT – Emelkedésre számítanak az elemzők

Emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén pénteken a piaci szakértők.

Móró Tamás a Concord elemzője AzÜzhlet.hu

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője elmondta, hogy a kedvező nemzetközi hangulat hatására optimista napra számít a magyar tőzsdén, ahol vélhetően pénteken is a vevők dominálnak majd, így a BUX 0,5-1 százalékos emelkedésével számol.

A vezető részvényekről megjegyezte, az OTP, a Mol és a Richter esetében is az árfolyamok erősödésére számít.

Milotai Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője is azt közölte, hogy a pozitív európai határidős árak hatására tovább emelkedhet az index.

Hozzátette, az OTP árfolyama célba veheti a 12 700 forintos szintet, miután a részvények csütörtökön 12 650 forinton zártak. A Mol árfolyama továbbra is a 3050 forintos ellenállás alatt helyezkedik el, az árfolyam gyengülése esetén a 2930-2950 forint között található támasz-zóna foghatja meg a csökkenést. A Magyar Telekom tovább folytatta az emelkedést a 445 forintos szint irányába, negatív korrekciónál a részvények árfolyamának a 430 forintnál húzódó szintek jelenthetnek támaszt. A Richter árfolyama áttörte az 5000 forintos szintet csütörtökön, ezáltal folytathatja az emelkedést az 5300 forintnál található nagyobb ellenállás felé.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 291,57 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 41 282,46 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 11,6 milliárd forint volt.

A Mol 22 forinttal, 0,73 százalékkal 3030 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,40 százalékkal 12 650 forintra nőtt, forgalmuk 5,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,23 százalékkal 436 forintra emelkedett, forgalma 60 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 96 forinttal, 1,93 százalékkal 5080 forintra nőtt, forgalmuk 1,1 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.