Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedéssel indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés

Enyhe emelkedéssel nyithat csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Varga Zoltán elmondta: továbbra is viszonylag szűk kereskedési sávban mozog a BUX a 43 ezer és a 45 ezer pontos szintek között, egyelőre nem várható, hogy kilép ebből a sávból, ugyanakkor a kedvező nemzetközi befektetői hangulat hatására mérsékelt emelkedésre számít nyitásban.

A vezető részvények közül éles pozitív korrekciót mutatott az OTP, amely a 13-14 ezer forintos sávban mozog. A Mol szintén “sávozik”, a 2150-2300 forintos zónában. A Richter meghatározó támasz közelében mozog, így izgalmas lehet változása a következő néhány napban. A Magyar Telekom esetében sincs érdemi változás, a 400-416 forintos tartományban kereskednek a papírral néhány hete.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 266,73 pontos, 0,62 százalékos emelkedéssel, 43 579,39 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10,5 milliárd forint volt.

A Mol 18 forinttal, 0,81 százalékkal 2212 forintra csökkent, 2,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 310 forinttal, 2,34 százalékkal 13 580 forintra erősödött, forgalmuk 4,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,0 forinttal, 0,49 százalékkal 410 forintra nőtt, forgalma 724,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 50 forinttal, 0,60 százalékkal 8255 forintra esett, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A tananyagok leckéi egymásra épülnek, amelyek mögött plusz extra nyelvtani vagy épp kulturális háttértartalmakat is adunk a felhasználóknak.

Kinek kell a lakásbiztosítást megkötnie bérlet esetén?

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a bérlő számára azt is kikötik, hogy kössön felelősségbiztosítást arra az esetre, ha valamilyen oknál fogva az ingatlanban kárt okozna. A

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.

A fővárosi téglalakások átlagos négyzetméterára egy millió felett

A fővárosi lakáspiac áremelkedéssel indította az évet, az első két hónapban a téglalakások átlagos négyzetméterára már egymillió forint fölé emelkedett