Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedéssel indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés

Az elmúlt napok negatív korrekciója után csütörtökön emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

Józsa Bence jelezte: a vezető részvények közül az OTP ismét célba veheti a 15 ezer forintos szintet. A Mol támaszon zárt szerdán, ha ez letörik, akkor a 2200 forintos szint lehet rövid távon megmentője a jegyzésnek, míg emelkedés esetén a 2300 forintot célozhatja meg az árfolyam – fogalmazott.

A szakértő szerint a Richter technikai képe további esésnek ágyazott meg szerdán a 8350 forintos támasz letörésével, így a napokban nagyobb esés várható. A Magyar Telekom 410-420 forint között mozoghat.

Az elemző kitért arra is, hogy sajtóértesülések szerint a Mol ismét megpróbálja értékesíteni az Egyesült Királyság északi-tengeri részén található olajmezőit, ezek az eszközök 500 millió dollárt érhetnek. Jelezte ugyanakkor, hogy Mol nem kommentálta a hírt.

Szelvényvágás napjához ért a Magyar Telekom, részvényenként 15 forintos osztalékot fizet a vállalat – írta.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 762,89 pontos, 1,66 százalékos csökkenéssel, 45 128,56 ponton zárt szerdán, a részvénypiac forgalma 8,9 milliárd forint volt.

A Mol 28 forinttal, 1,23 százalékkal 2250 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 260 forinttal, 1,73 százalékkal 14 805 forintra esett, forgalmuk 4,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,5 forinttal, 0,61 százalékkal 415 forintra erősödött, forgalma 376,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 220 forinttal, 2,62 százalékkal 8165 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Költségvetési csalás – haditechnikai, lőszergyári központra vettek fel támogatást

Lőszerek gyártására is alkalmas, speciális haditechnikai központ építésének ígéretével, hamis számlákkal igényeltek, és kaptak meg 130 milliós támogatást az EU-s és a hazai költségvetésből. 

Az első amerikai őslakosok lábnyomait találták meg Új-Mexikóban

Az amerikai kontinens legrégebbi ismert emberi lábnyomait fedezhették fel Új-Mexikóban: a 21-23 ezer éves ősi nyomokat a White Sands nemzeti parkban tárták fel.

Gyenge kezdés az amerikai tőzsdéken

Az előző napi nagy nyereségek negatív korrekciójával indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon.

Sok a mobilozó autós – sok a büntetés

Egy hét alatt több mint hatszáz esetben kellett intézkedniük a rendőröknek a vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata miatt.

Hírek

Költségvetési csalás – haditechnikai, lőszergyári központra vettek fel támogatást

Lőszerek gyártására is alkalmas, speciális haditechnikai központ építésének ígéretével, hamis számlákkal igényeltek, és kaptak meg 130 milliós támogatást az EU-s és a hazai költségvetésből. 

Sok a mobilozó autós – sok a büntetés

Egy hét alatt több mint hatszáz esetben kellett intézkedniük a rendőröknek a vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata miatt.

Szerezz Te is gazdijogsit!

Szerezz Te is gazdijogsit! Minden érdeklődő számára elérhető ingyenes...

KSH: augusztusban mérséklődött a természetes fogyás

Augusztusban 8178 gyermek született és 9678-an haltak meg. Tavaly augusztushoz viszonyítva az élveszületések száma kismértékben nőtt, a halálozásoké pedig csökkent. Eszerint augusztusban mérséklődött, de az év elejétől nézve nőtt a természetes fogyás - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Tározóból pótolják a Velencei-tó vizét

A Velencei-tó kritikus vízszintjének javításán dolgoznak a vízügy szakemberei: vasárnaptól többnapos üzempróbát tartanak, hogy megállapítsák, milyen hatással van a tó vízminőségére és élővilágára, ha megkezdik a vízpótlást a Pátkai-tározóból.

Felszámolja 3G hálózatát a Telekom – Mi a teendő?

Akik 3G-s szolgáltatási sávot használtak, át kell, hogy térjenek más sávra, vagyis készüléket is cserélhetnek, amennyibe a most használt nem alkalmas a 2G vagy a 4G üzemmódra. A Magyar Telekom ugyanis lekapcsolja a 3G-s hálózatát. Mit kell tennie?

Új elnök a Magyar Fürdőszövetség élén

Új elnököt választott a Magyar Fürdőszövetség: a tagság a Sárvári Gyógyfürdő Kft. ügyvezetőjének, Kántás Zoltánnak szavazott bizalmat.

Egységes töltők – új uniós szabályozás jöhet

A fogyasztók érdekében és az elektromos hulladék felszámolása céljából az Európai Bizottság az elektronikus eszközök egységes töltésével kapcsolatos jogszabályt terjesztett elő.

Gazdaság

Javított a Fitch – hitelképesebb az OTP orosz bankja

Javította az OTP Bank orosz leánybankjának alapszintű hitelképességi mutatóját a Fitch Ratings. A hitelminősítő elsősorban a pénzintézet megfelelő tőkehelyzetével indokolta a lépést.
Támogatott tartalom

Tőzsdézhetek úgy is, ha nem értünk hozzá 

Tőzsdézni úgy, hogy nincs meg hozzá a szükséges tudásunk vagy időnk? Erre is van lehetőségünk: tulajdonképpen „bérelhetünk” magunknak szakértőt. A privátbanki szolgáltatással nemcsak magasan képzett, akár helyettünk tőzsdéző szakember munkáját kapjuk meg, de olyan befektetési lehetőségeket is, amelyek csak rajta keresztül érhetőek el. (x)

Negyedszer is emelte az alapkamatot az MNB – változott a kamatfolyosó is

A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa 15 bázisponttal 1,65 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot keddi ülésén. A testület azonos mértékben emelte a kamatfolyosót is, 0,7 százalék és 2,60 százalék közé.

Londoni elemzők: még egy kamatemelés biztos az MNB részéről

Londoni pénzügyi elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi monetáris szigorítási ciklusán belül egy kamatemelés még bizonyosra vehető.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom