Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedéssel indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés

Emelkedéssel indulhat a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén az elemzők szerint.

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elmondta, hogy szerda hajnalban érkezett egy kedvező hír, amely szerint Kína gazdaságélénkítő lépéseket tervez, így pozitívba fordult a kínai piac. Ez tükröződik a határidős indexeken is, ezért mérsékelt emelkedés várható Európában a nap elején. Ezzel párhuzamosan a magyar tőzsde is emelkedéssel kezdhet a keddi profitrealizálást követően.

A délután folyamán teszik közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvét, ugyanakkor a hangulatot továbbra is a csütörtöki Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő ülésével kapcsolatos várakozások határozzák meg – jegyezte meg.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szintén azt emelte ki, hogy továbbra is pozitívnak mondható a nemzetközi befektetői hangulat, így a keddi csökkenést követően emelkedéssel indulhat a kereskedés a BÉT-en, a BUX felfelé korrigálhat.

A vezető részvények közül az OTP árfolyama nem tudta áttörni a 12 600 forint közelében húzódó, fontos ellenállási szintet, a szerdai kereskedésben a 12 400-12 600 forintos sávban mozoghat. A Mol is lefelé korrigált, de ismét megpróbálhatja elérni a 2950 forintos szintet, amennyiben sikerülne szignifikánsan áttörni a következő napokban, tovább emelkedhet majd. A Richter letörte a 4900 forintos támaszt, így itt negatív a technikai kép, a következő érdemleges szint 4800 forintnál található. A Magyar Telekom árfolyama a 418-425 forintos sávban oldalazhat, egyelőre nincs túl nagy ereje, így nem valószínű a 425 forintos ellenállási szint áttörése, amely felett komolyabb tér lenne az emelkedés előtt – tette hozzá.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 527,79 pontos, 1,30 százalékos csökkenéssel, 39 956,96 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 8,4 milliárd forint volt. Valamennyi vezető részvény gyengült az előző napi záráshoz képest, a legnagyobb mértékben a Richter és az OTP.

A Mol árfolyama 36 forinttal, 1,21 százalékkal 2928 forintra csökkent, 1,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 170 forinttal, 1,35 százalékkal 12 430 forintra esett, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 0,50 forinttal, 0,12 százalékkal 420 forintra gyengült, forgalma 66,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 2,02 százalékkal 4840 forintra csökkent, forgalma 1,4 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.