Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Emelkedést vár az elemző
No menu items!

BÉT – Emelkedést vár az elemző

Emelkedésre számít a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.

Varga Zoltán elmondta, hogy új csúcsra törhet a BUX index. Felidézte, hogy a hazai részvényindex történelmi maximuma 44 407 pontnál található, a következő napokban megpróbálkozhat az áttörésével a mutató.

A szakértő szerint a vezető részvények közül továbbra is érdemes figyelni az OTP mozgására, 15 000 forintnál húzódik a nemrég beállított csúcs. Hozzátette azt is, hogy a JPMorgan 17 000 forintról 17 500 forintra emelte az OTP Bankra vonatkozó, 12 havi célárfolyamát, a bankház ajánlása továbbra is felülsúlyozás.

A Mol árfolyamában 2800 forintnál található támasz, és 2900-2920 forint között ellenállási zóna.

A Richter ismét lefelé fordult, az elemző szerint az 5800 forintnál található támaszra érdemes most figyelni. Jelezte azt is, hogy a társaság folytatta sajátrészvény-vásárlásait, a bejelentések szerint csütörtökön és pénteken 5-5 ezer darab részvényt vásároltak, az átlagár 5908 és 5855 forint volt.

A Magyar Telekom esetében nem történt érdemi változás, továbbra is a 435 és a 445 forintos szintek határozhatják meg a távközlési vállalat árfolyammozgását – közölte kommentárjában Varga Zoltán.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 25,43 pontos, 0,06 százalékos emelkedéssel, 44 207,50 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 6,5 milliárd forint volt.

A Mol 12 forinttal, 0,42 százalékkal 2872 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,13 százalékkal 14 900 forintra nőtt, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,34 százalékkal 440 forintra emelkedett, forgalma 189,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 65 forinttal, 1,10 százalékkal 5830 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Átadták világ legrangosabb környezetjogi elismerését, az Elisabeth Haub-díjat

Az Elisabeth Haub-díj a környezetjog és diplomácia területén végzett munka legrangosabb elismerése a világon.

Tartsa be a Booking a jogszabályokat!

Az NGM egyeztetést kezdeményezett a Magyar Bankszövetséggel és a kártyát kibocsátó bankokkal a szükséges fejlesztések elindításáról.

Népszerűek a gúthi pusztabuszok

A 13 személy szállítására alkalmas pusztabusz október eleje óta, hetente kétszer közlekedik.

A klímaváltozás matt kevesebb lesz a krizantém?

Idén az átlagosnál kevesebb, mintegy 15 millió szál krizantém termelődött a magyarországi kertészetekben – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből.
Hirdetés

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Több mint egy év után csak elindult az ingyenes bolti készpénzfelvétel

Az elfogadott bankkártyák köre viszont szűk: csak a Mastercard vagy Maestro típusú kártyával rendelkező OTP-s ügyfelek tudnak készpénzt felvenni a diszkontlánc üzleteiben.

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggel

Az euró 1,0840 dollárra erősödött péntek reggel a csütörtök kora esti 1,0828 dollárról.

Az EKB csökkentette az irányadó kamatlábat

Az EKB döntése megfelel a többségi piaci várakozásoknak.

A Revolut magyarországi leánybankjának alapításáról

A Revolutnak továbbá felügyeleti adatszolgáltatási kötelezettséget is teljesítenie kellene az MNB felé.