Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság BÉT - Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a BUX
No menu items!

BÉT – Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 2,80 százalékos csökkenéssel 102 554,62 ponton fejezte be a hetet.

Az összforgalom 48,21 milliárd forintról 91,15 milliárd forintra nőtt heti összevetésben, a vezető részvények gyengültek.

A BUX csökkenéssel kezdte a hetet a kedvezőtlenre forduló nemzetközi hangulat miatt. A befektetők egyre kevésbé látnak esélyt az ukrajnai háború gyors lezárására, miután nem látszik előrelépés a tárgyalásokban. A visszaesést kedden emelkedéssel ellensúlyozta a tőzsdeindex, de a fellendülés átmenetinek bizonyult, a hét többi napját csökkenéssel zárta, pénteken 1 százalék feletti mértékben.

Heti összefoglalójában az Equilor Befektetési Zrt. a tőzsdei kereskedést befolyásoló események közül kiemelte, hogy a jelentési időszak a 4iG, a CIG Pannónia, a Gránit Bank, az MBH Bank, az MBH Jelzálogbank és a Rába beszámolóinak közzétételével folytatódott-írta az MTI.

A forgalomba hozatali engedélyt kapott az Európai Bizottságtól egy olyan készítmény, amelynek a Richter kizárólagos forgalmazója az EU-tagállamokban és számos további országban. Ennek ellenére a legnagyobb mértékben, heti összevetés alapján 3,93 százalékkal a Richter gyengült. Árfolyama a pénteki záráskor 10 270 forintra esett, összforgalma meghaladta a 14 milliárd forintot- tették hozzá.

Az OTP 3,87 százalékkal gyengülve 29 530 forinton zárt 51,25 milliárd forintos összforgalom mellett. A Magyar Telekom árfolyama 2,04 százalékkal esett, pénteken 1924 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 2,4 milliárd forintot. A Mol 1,22 százalékkal gyengült múlt péntekhez képest, a hetet 2914 forinton fejezte be 19,6 milliárd forintos forgalom mellett.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 0,43 százalékkal csökkenve 9272,63 ponton zárt.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az átlagkeresetből kimaxolhatók a hazai személyi kölcsönök

Tavaly novemberben bruttó 756 400, illetve nettó 525 900 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagkeresete.

Béremelés – A Penny és a Tesco is bért emel

Megállapodott a szakszervezetekkel a Tesco az idei bérekről, az áruházlánc átlagosan 7,2 százalékkal emeli a munkatársak bérét.

A Mol tovább bővítette oktatási és tehetséggondozási programjait 2025-ben

A vállalat 2025-ben 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Nagyvállalati Fókuszterületi Innovációs Program keretében Megújuló és hulladék-alapú energetikai és vegyipari termékek kutatása és fejlesztése című projektjére.

Mennyit kerestünk? – novemberben a bruttó átlagkereset 756 400 forint volt, ami 8,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit

A bruttó kereset mediánértéke 600 000, a nettó kereset mediánértéke 417 900 forintot ért el, 10,1, illetve 10,5 százalékkal magasabb értéket mutatott az előző év azonos időszakánál.
Hirdetés

Hírek

Az átlagkeresetből kimaxolhatók a hazai személyi kölcsönök

Tavaly novemberben bruttó 756 400, illetve nettó 525 900 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagkeresete.

Béremelés – A Penny és a Tesco is bért emel

Megállapodott a szakszervezetekkel a Tesco az idei bérekről, az áruházlánc átlagosan 7,2 százalékkal emeli a munkatársak bérét.

Mennyit kerestünk? – novemberben a bruttó átlagkereset 756 400 forint volt, ami 8,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit

A bruttó kereset mediánértéke 600 000, a nettó kereset mediánértéke 417 900 forintot ért el, 10,1, illetve 10,5 százalékkal magasabb értéket mutatott az előző év azonos időszakánál.

KSH: decemberben 4 millió 624 ezer volt a foglalkoztatottak száma, a munkanélküliségi ráta 4,4 százalék

A 2025. október-decemberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15-74 évesek körében 4 millió 642 ezer fő volt, 46 ezerrel elmaradt az előző év azonos időszakában mért értéktől.

Adventi ellenőrzések: tízből egy vállalkozás hibázott – több mint 40 millió forint mulasztási bírság

A szabálytalanságok alapján több mint 40 millió forint mulasztási bírságot szabott ki a hivatal. A súlyosan mulasztók - a bírság megfizetésén túl - utólagos adóellenőrzésre is számíthatnak.

Turizmus: fenntarthatóság és diplomáciai tőke – a turisztikai vezetők davosi panelbeszélgetésének tanulságai

Fotó:Linkedin/WEF A turizmus került a középpontba ezen a héten Davosban,...

Mintegy 200 millió forintos fejlesztéssel javul a Natura 2000 területek állapota az Őrségben

A fejlesztések révén visszaterelődik a legérzékenyebb területeken a gépjárműforgalom az azt szolgáló úthálózatra, valamint helyreáll a Pannon gyertyános-tölgyesek, a puhafás ligeterdők, éger- és kőrisligetek, kékperjés láprétek, valamint a sík- és dombvidéki kaszálórétek minősége is.

Terv nélkül milliókat bukhat az építtető a szakértő szerint

A komplex mérnöki mentorálás jelenti a kiutat az építőipari káoszból Hogyan spóroljuk meg a több milliós tanulópénzt?
Hirdetés

Gazdaság

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.