Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Erősödésre számítanak az elemzők
No menu items!

BÉT – Erősödésre számítanak az elemzők

Erősödésre számítanak a tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján az elemzők, köszönhetően a kedvező nemzetközi hangulatnak.

Varga Zoltán, az Equilor befektetési Zrt. elemzője szerint az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások híre kedvezően hatott a részvénypiacokra világszerte. A szakértő szerint a BÉT-en folytatódhat a csütörtökön kezdődött pozitív korrekció.

Pénteken több kibocsátó részvényeivel is felfüggesztik a kereskedést. Az Elmű Nyrt. és az Émász Nyrt., valamint az Opus Global Nyrt. is maga kezdeményezte az intézkedést. Előbbiek részvényeivel kedden lehet újra kereskedni, míg az Opus felfüggesztése péntekre szól.

Móró Tamás a Concord elemzője AzÜzhlet.huMóró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője enyhe erősödést vár nyitáskor. A pénteki zárást – tette hozzá – a délután megjelenő amerikai munkaerőpiaci adatok befolyásolhatják majd.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 130,82 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel, 39 547,59 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma alacsony, 5,2 milliárd forint volt, a vezető részvények többsége erősödött az előző napi záráshoz képest.

A Mol 4 forinttal, 0,14 százalékkal 2804 forintra erősödött, 883 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 0,89 százalékkal 12 520 forintra nőtt, forgalmuk 2,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,69 százalékkal 438 forintra emelkedett, forgalma 217 millió forint volt.

A Richter papírok 24 forinttal, 0,50 százalékkal 4780 forintra gyengültek, forgalmuk 854,8 millió forintot ért el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MNB: megszűnik az egyetlen hazai foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató

Ennek egyik oka lehet, hogy a hazai fejlesztésnek számító önkéntes nyugdíjpénztári forma jóval megelőzte a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatóit, és már az önkéntes rendszer is tartalmazta a munkáltatói hozzájárulás lehetőségét, s

Magyarország átvette a Békekenyér-kezdeményezés elnökségét Németországtól

A 2014 óta rotációs rendszerben megrendezett Békekenyér konferenciának 2025-ben Magyarország, közelebbről Szarvas városa ad majd otthont. 

Közlekedés az Autómentes Hétvégén, október 5-én és 6-án

Autómentes Hétvégét rendeznek Budapesten október 5-én és 6-án, szombaton és vasárnap.

Sokan még mindig nem ajánlják fel adójuk 1 százalékát

Nem elég hatékony a civil szervezetek kommunikációja

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Sokan még mindig nem ajánlják fel adójuk 1 százalékát

Nem elég hatékony a civil szervezetek kommunikációja

Még betegebb csütörtök reggelre a forint

Gyengült a forint csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi devizakereskedelemben.

400 forint fölött az euró

A forint árfolyamát részben a kedvezőtlen nemzetközi folyamatok, geopolitikai fejlemények befolyásolják.

Jóváírásokkal és ajándékokkal küzdenek a bankok a fiatalok kegyeiért

A fiatalok vonzó ügyfelek a bankoknak, ezért a számlanyitásért cserébe akár több tízezer forintos jóváírásokat és egyéb kedvezményeket, ajándékokat kínálnak nekik. A Bank360.hu összegyűjtötte...