Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Folytatódhat az emelkedés kedden
No menu items!

BÉT – Folytatódhat az emelkedés kedden

Továbbra is kedvező a nemzetközi befektetői hangulat, így elemzői várakozás szerint kedden emelkedéssel nyithat a hazai részvénypiac is.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője kiemelte, a vezető részvények közül az OTP csökkenéssel zárt hétfőn, miután a bankszektort negatívan érinti a bejelentett gazdaságvédelmi akcióterv. A bankpapírnál technikailag a 9 ezer forintos szintet érdemes figyelni, ennek szignifikáns áttörése nyitna teret felfelé.

A szakértő hozzátette azt is, hogy az HSBC csökkentette az OTP célárfolyamát, a bank elemzője 13 000 forintra mérsékelte a részvény 12 hónapos célárfolyamát a korábbi 16 800 forintról, továbbra is vételi ajánlás mellett.

A Mol árfolyama a 2 ezer forintos szint felé közelít, amely meghatározó ellenállás, áttörése esetén viszonylag rövid időn belül elérhető lehet a 2100 forintos szint. Az elemző szerint a Richter grafikonján a 6400 forintos szintre érdemes figyelni, felette akár 6700 forintig nyílna tér rövid távon. A Magyar Telekom jegyzése a 360 forintos szintnél zárt, ha sikerülne felette zárni, a 380 forintos szintet célozhatja meg a papír.

A CIB elemzői szintén kiemelték, hogy egyre több országból érkeznek kedvező hírek a járvánnyal kapcsolatban, így a globális piacokon kitartott a jó hangulat.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 592,83 pontos, 1,84 százalékos emelkedéssel, 32 858,75 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 27,9 milliárd forint volt.

A Mol 83 forinttal, 4,40 százalékkal 1968 forintra erősödött, 2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 290 forinttal, 3,19 százalékkal 8810 forintra csökkent, forgalmuk 21,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,41 százalékkal 360 forintra nőtt, forgalma 337,3 millió forint volt.

A Richter-papírok ára 290 forinttal, 4,77 százalékkal 6375 forintra emelkedett, forgalmuk 2,1 milliárd forintot ért el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kiíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.