Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Iránykeresésre számítanak az elemzők
No menu items!

BÉT – Iránykeresésre számítanak az elemzők

Iránykeresés, sávozó mozgás várható hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén az elemzők szerint.

Kocsis Márió Eltérően ítélik meg a kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) Kép. AzÜzlet.hu / Forrás: Bét
Kocsis Márió

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, miután az ázsiai piacok a holdújév miatt zárva vannak és a határidős indexekből sem lehet következtetéseket levonni, iránykereséssel indulhat a kereskedés a magyar tőzsdén.

Magyarországon jelentősebb adatközlés hétfőn nem várható, így a nemzetközi piaci események befolyásolhatják a hangulatot – mutatott rá.

Varga Zoltán

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött elemzésében azt írta, kisebb elmozdulásokkal indulhat a kereskedés hétfőn a BÉT-en.

Az elemző kiemelte, továbbra is sávozó mozgást vár az OTP-papíroknál, amely a 11 200-11 850 forintos tartományban történhet. A Mol esetében negatív korrekcióra számít – jegyezte meg.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 117,78 pontos, 0,29 százalékos emelkedéssel, 40 973,34 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt.

A Mol 18 forinttal, 0,55 százalékkal 3284 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 130 forinttal, 1,14 százalékkal 11 500 forintra erősödött, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,64 százalékkal 469 forintra nőtt, forgalma 201,2 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,17 százalékkal 5870 forintra esett, a részvények forgalma 757,8 millió forintot ért el.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás

Aa robogók többsége szabálytalanul vesz részt a forgalomban.

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Székesfehérvár turisztikai újdonsága, az Alba Aréna

Az Alba Aréna e naptól izgalmas programokkal várja a látogatókat, valamint bérelhető konferenciatermekkel, elérhető szolgáltatásokkal az üzleti partnereket.

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés

Nagy Márton: Kell az új munkaerő, de alapvetően nem vendégmunkásokra, hanem magyar munkavállalókra van szükség, ezáltal az inaktivitás is tud csökkenni
Hirdetés

Hírek

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Iránykereséssel indulhat a kereskedés az elemző szerint

A Richter változatlanul a 9150-9420 forintos sávban mozoghat. A gyógyszerpapír jegyzése csütörtökön 5 forinttal, 0,05 százalékkal 9260 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban.

Úttörő konferencia az autóipar jövőjéről, hazai díjátadóval

A tisztán benzines autók napjai is meg vannak számlálva, miközben az elektromos autók térnyerése kapcsán még bőven akadnak kérdőjelek
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.