Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Kis emelkedéssel indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Kis emelkedéssel indulhat a kereskedés

A keddi negatív korrekció után kisebb emelkedés várható a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a szerdai nyitást követően – véli az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője.

Varga Zoltán kifejtette: a Mol és az OTP árfolyamának emelkedése is megtorpant, az olajpapír esetében 2480 forintnál, a bankpapír grafikonján 14 490 forintnál van a rövid távú ellenállási szint.

A Richter árfolyamában 7600 forint alatt található ellenállás, míg 7400 forintnál támasz, most az utóbbit teszteli a jegyzés. A Magyar Telekom árfolyama egy lendületes emelkedő hullám után kezdett lefelé korrigálni, meghatározó támasz 389 forintnál található. A korábbi alakzatból számított célárfolyam egyelőre él, 420 forintnál – tette hozzá a szakértő.

Kitért arra, hogy céláremelés érkezett az OTP-re, az HSBC 13 500 forintról 16 200 forintra emelte az OTP-re vonatkozó 12 havi célárfolyamát, az ajánlás továbbra is vétel.

A Mol és a Richter is vett saját részvényt. A Mol a keddi kereskedésben újabb 100 ezer részvényt vásárolt, az átlagár ezúttal 2422,3 forinton alakult, a Richter pedig a hétfői kereskedésben vett 30 ezer részvényt, 7385 forintos átlagáron – jelezte Varga Zoltán.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 469,23 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 44 246,56 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt.

A Mol 32 forinttal, 1,31 százalékkal 2412 forintra csökkent, 1,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 190 forinttal, 1,32 százalékkal 14 170 forintra esett, forgalmuk 5,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5,0 forinttal, 1,25 százalékkal 396,50 forintra gyengült, forgalma 141,5 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,13 százalékkal 7400 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.