Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Kisebb csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint
No menu items!

BÉT – Kisebb csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

Iránykeresés, kisebb csökkenés jöhet kedden délelőtt a Budapesti Értéktőzsdén, mivel Európában enyhén negatív nyitás várható az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 450,18 pontos, 0,42 százalékos emelkedéssel, 107 705,75 ponton zárt hétfőn.

Varga Zoltán az MTI-nek küldött kommentárjában közölte, a vezető részvények közül az OTP tovább emelkedett és már a 33 300 forintos ellenállás felé közelít, ennek áttörésénél 34 ezer forintnál lehet a következő potenciális akadály. Hétfőn az OTP-részvények ára 330 forinttal, 1,01 százalékkal 33 070 forintra erősödött, forgalmuk 27,2 milliárd forintot tett ki.

A Mol árfolyama viszont tovább esett, 2966 forintnál látható támasz, míg ellenállás 3000 forintnál húzódik. Az előző nap a Mol árfolyama 54 forinttal, 1,79 százalékkal 2964 forintra csökkent, 5,7 milliárd forintos forgalomban.

Hozzátette, hogy a Richter is tovább csúszik lefelé, 9500 forintnál látható erős támasz, ellenállás 9700, majd 9870 forintnál van. Hétfőn a Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,31 százalékkal 9585 forintra esett, a részvények forgalma 9,3 milliárd forintot ért el.

A Magyar Telekom jelentősen emelkedett, sikerült a 200 napos mozgóátlag felett zárni, amely így 1739 forintnál támaszt jelent, a következő ellenállás pedig a 30 napos mozgóátlag 1772 forintnál. Az előző nap a Magyar Telekom árfolyama 52

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

A Mol szándéknyilatkozatot írt alá a szerb NIS többségi tulajdonának megvásárlásáról

.A szándéknyilatkozat szerint a tranzakció a pancsovai olajfinomítón túl kiterjed a NIS kiskereskedelmi hálózatára, valamint szénhidrogén kutatás-termelési portfóliójára is.

Az IMF minimálisan javított idei globális növekedési előrejelzésén

A világkereskedelmi forgalom tavaly 4,1 százalékkal nőtt, az idén az IMF prognózisa szerint 2,6 százalékkal, jövőre 3,1 százalékkal bővül.

MNB: két percen belül fogadni kell a pénzforgalmi visszaélést bejelentő ügyfélhívást

a jegybank elvárja, hogy 2 percnél több ne legyen az ügyfél várakozási ideje az ügyintéző élőhangos bejelentkezéséig
Hirdetés

Hírek

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Az IMF minimálisan javított idei globális növekedési előrejelzésén

A világkereskedelmi forgalom tavaly 4,1 százalékkal nőtt, az idén az IMF prognózisa szerint 2,6 százalékkal, jövőre 3,1 százalékkal bővül.

MNB: két percen belül fogadni kell a pénzforgalmi visszaélést bejelentő ügyfélhívást

a jegybank elvárja, hogy 2 percnél több ne legyen az ügyfél várakozási ideje az ügyintéző élőhangos bejelentkezéséig

Még több akadálymentesség a bécsi közösségi közlekedésben

Hangosbemondók és hangjelzések kísérik a látássérült utasokat, míg a vizuális kijelzők a siket és nagyothallók számára segítenek a tájékozódásban.

NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja

A NAV kiemelte: március 16-ig kérheti a bevallási tervezet postázását, aki ragaszkodik a papíros formátumhoz.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Gazdaság

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...