Kezdőlap Tőzsde BÉT - Kisebb elmozdulásokkal indulhat a kereskedés
No menu items!

BÉT – Kisebb elmozdulásokkal indulhat a kereskedés

Kisebb elmozdulásokkal indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden. De mivel továbbra is kedvező a nemzetközi befektetői hangulat, inkább a felső ellenállási szintekre érdemes figyelni.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője kifejtette: a vezető részvények közül a legizgalmasabb az OTP mozgása, hamarosan elérhető lehet a 18 ezer forintnál húzódó történelmi rekord, amelynek áttörése esetén újabb tér nyílhat felfelé.

A Mol árfolyama fontos ellenállást lépett át, ami hosszú idő óta nem engedte az emelkedést; most a 2450 forintos szintet veheti célba a részvény, ott található a következő akadály .

A Richter is felfelé korrigált a néhány napos esést követően, 8800 forintnál húzódik a következő ellenállási szint. A Magyar Telekom jegyzése továbbra is a 430-440 forintos tartományban mozoghat.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 533,78 pontos, 1,05 százalékos emelkedéssel, 51 602,58 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 10,8 milliárd forint volt.

A Mol 22 forinttal, 0,92 százalékkal 2420 forintra erősödött, 3,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 265 forinttal, 1,52 százalékkal 17 740 forintra nőtt, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,5 forinttal, 0,34 százalékkal 436,50 forintra emelkedett, forgalma 212,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 55 forinttal, 0,64 százalékkal 8715 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról
Hirdetés

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...