Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Mérsékelt emelkedés várható a nyitásban
No menu items!

BÉT – Mérsékelt emelkedés várható a nyitásban

Mérsékelt emelkedés várható a nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.

Józsa Bence kifejtette: továbbra is a kedvező nemzetközi befektetői hangulat hajthatja a BUX-indexet. A vezető részvények közül a Mol-nak sikerült kedden átlépnie a 2280 forintnál lévő ellenállást, a következő fontosabb ellenállás 2478 forintnál húzódik. Az OTP esetében 13 900 forint közelében van hasonló szint, de a szakértő szerint egyelőre nem látni erőt a papírban.

A Richter tovább emelkedett, áttörte a 8585 forintos ellenállást, ezzel új történelmi rekordon zárt a jegyzés. A következő ellenállás 8847 forintnál húzódik. A Magyar Telekom mozgása is izgalmasan alakulhat, miután az árfolyamnak sikerült áttörnie a csökkenő trendvonalat – jelezte az elemző.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 295,19 pontos, 0,67 százalékos emelkedéssel, 44 511,16 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 7,0 milliárd forint volt.

A Mol 54 forinttal, 2,37 százalékkal 2332 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 100 forinttal, 0,73 százalékkal 13 520 forintra csökkent, forgalmuk 2,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,50 százalékkal 400 forintra nőtt, forgalma 193,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 105 forinttal, 1,24 százalékkal 8600 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

MNB: a magyar bankrendszer továbbra is stabil

A magyar bankrendszer a koronavírus-járvány második évében is stabil, jelentős tőketartalékkal rendelkezik - ismertette a jegybank decemberi Pénzügyi stabilitási jelentését Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője.

Elemzők: jól kezdte a kiskereskedelem a negyedik negyedévet

A kiskereskedelmi forgalom várakozásokat meghaladó októberi növekedése biztató kezdetet jelez a negyedik negyedévi GDP-növekedés szempontjából, a szolgáltatószektor mellett továbbra is ez az egyedüli terület, amely érdemi pozitív növekedési hozzájárulást hozhat - kommentálták elemzők a friss kiskereskedelmi adatokat.

Áder János kinevezte a médiahatóság új elnökét

A köztársasági elnök Koltay András jogászt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektorát nevezte ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének.

30 milliós bírságot kapott a Signal Biztosító

A kárrendezési folyamatoknál és a befektetési egységekhez kötött életbiztosításoknál feltárt, illetve egyéb hiányosságok miatt a Magyar Nemzeti Bank 30 millió forint bírságot szabott ki a Signal Biztosítóra. A jogsértések nem érintik a társaság megbízható működését - közölte a jegybank.

Hírek

Áder János kinevezte a médiahatóság új elnökét

A köztársasági elnök Koltay András jogászt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektorát nevezte ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének.

Idén drágább lesz a karácsonyi halászlé

A kedvezőtlen körülmények ellenére nem csökkent jelentősen a tógazdaságok halhozama, így lesz elég hazai hal karácsonyra. Ugyanakkor a halak ára a tavalyihoz képest a takarmányárak növekedését követve várhatóan kis mértékben emelkedni fog - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Kormányinfó: a kisvállalkozókra is kiterjesztik a rezsicsökkentést

Az infláció elleni küzdelemben a kormány egyik legfontosabb eszköze a rezsicsökkentés fenntartása, és kiterjesztése a kisvállalkozói és az önkormányzati szektorra is - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

480 forint alá csökkenthet az üzemanyagok ára a benzinkutakon

Péntektől a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is bruttó 11 forinttal csökken - közölte a holtankoljak.hu portál.

Nem működött az IKEA online céges felülete – az adatok a kibertámadás után is biztonságban vannak

Olvasóink tegnap jelezték, hogy még este sem működik az IKEA internetes felülete a céges vásárlóknak. Kérdésünkre a cég reagált.

Vezetőváltás a HungaroControlnál

Távozik posztjáról Szepessy Kornél, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. vezérigazgatója. Feladatait átmeneti jelleggel Tóth László, a légi navigációs vállalat igazgatóságának tagja veszi át.

Emelkedő gázárak. Két tényező áll a drágulás mögött

Októberben a kínálati hiány és a magas kereslet emelte a fölgáz árát - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal.

Új elnök-vezérigazgató a Magyar Bankholding élén

Folytatódik a Magyar Bankholding csoport irányításának egységesítése: Vida Józseftől Barna Zsolt veszi át a Magyar Bankholding Zrt. vezérigazgatói feladatait. Az eddigi igazgatósági elnök a jövőben elnök-vezérigazgatóként irányítja a társaságot.

Gazdaság

MNB: a magyar bankrendszer továbbra is stabil

A magyar bankrendszer a koronavírus-járvány második évében is stabil, jelentős tőketartalékkal rendelkezik - ismertette a jegybank decemberi Pénzügyi stabilitási jelentését Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője.

30 milliós bírságot kapott a Signal Biztosító

A kárrendezési folyamatoknál és a befektetési egységekhez kötött életbiztosításoknál feltárt, illetve egyéb hiányosságok miatt a Magyar Nemzeti Bank 30 millió forint bírságot szabott ki a Signal Biztosítóra. A jogsértések nem érintik a társaság megbízható működését - közölte a jegybank.

Újabb 20 bázisponttal nőtt az egyhetes betét kamata

Az MNB 3,10 százalékon hirdette meg egyhetes betétjét, vagyis az előző hetinél 20 bázisponttal magasabb kamaton.

Megugrott az amerikai bankok nyeresége

Jelentősen, 35,9 százalékkal nőtt az amerikai bankszektor teljes nyeresége a harmadik negyedévben éves összehasonlításban, ugyanakkor elmaradt a második negyedévvel összevetve.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom