Hirdetés
Kezdőlap Mozaik BÉT - Nemzetközi gazdasági információk mozgathatják a tőzsdét

BÉT – Nemzetközi gazdasági információk mozgathatják a tőzsdét

Elemzők szerint a nap során nyilvánosságra kerülő nemzetközi gazdasági információk mozgathatják a csütörtöki tőzsdei kereskedést, köztük a magyar piacot is.

Kocsis Márió Eltérően ítélik meg a kereskedés várható irányát a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) Kép. AzÜzlet.hu / Forrás: Bét

Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: piacmozgató hatással bíró nemzetközi információk jelennek meg csütörtökön, délelőtt az európai gazdaságokról jönnek friss adatok, délután az Európai Központi Bank (EKB) kamatdöntő ülése várható.

Csütörtökön a nap elején alapvetően iránykeresés rajzolódik ki a nemzetközi piacokon, és ez hatással lehet a magyar tőzsde kereskedésére is – tette hozzá.

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek küldött elemzésében kiemelte, hogy csütörtökön a legfontosabb esemény az Európai Központi Bank délutáni kamatdöntő ülése lesz.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 145,02 pontos, 0,35 százalékos csökkenéssel, 40 818,69 ponton zárt szerdán.

A Mol 6 forinttal, 0,18 százalékkal 3256 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 70 forinttal, 0,60 százalékkal 11 630 forintra csökkent, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,54 százalékkal 462,50 forintra nőtt, forgalma 361,1 millió forint volt.

A Richter-papírok 70 forinttal, 1,21 százalékkal 5700 forintra gyengültek, forgalmuk 3 milliárd forintot ért el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tőzsde – Erős kezdés az amerikai tőzsdéken

Nagy indexemelkedéssel indult hétfőn a kereskedés az amerikai értékpapírpiacokon. A befektetői kockázatvállalási aktivitás a gazdasági fellendülés ígéretét hordozó makrogazdasági mutatóknak köszönhetően erősödött.

Kiskereskedelem. Már pótoljuk az elmaradt fogyasztást

A következő hónapokban további javulás várható a kiskereskedelmi forgalomban, de a járványhelyzet előtti szint legkorábban az idei év végén, a jövő év elején érhető el - vélik elemzők.

Drágulásnak indultak az élelmiszerek

A növényi olajok, a cukor és a tejtermékek drágulása miatt júniusban - az idén először - emelkedtek a világpiaci élelmiszerárak.

Agyevő amőba fertőzött Floridában

A floridai egészségügyi hatóságok figyelmeztetést adtak ki az állam egyik nyugati parti megyéjének területére, miután agyevő amőba fertőzött meg egy embert.

Hírek

Rabszökés Bács-Kiskunban – egy férfit keres a rendőrség

Szökött rabot keres a Kalocsai Rendőrkapitányság: a férfi szombaton, munkavégzés közben engedély nélkül távozott az állampusztai börtön közeléből.

Agyevő amőba fertőzött Floridában

A floridai egészségügyi hatóságok figyelmeztetést adtak ki az állam egyik nyugati parti megyéjének területére, miután agyevő amőba fertőzött meg egy embert.

Tűzveszély. Begyulladhat a kocsiban felejtett kézfertőtlenítő

A kézfertőtlenítő folyadék hatóanyaga gyúlékony, ezért a nyári melegben veszélyes lehet az autóban hagyni - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára.

Bírósági eljárás. Carlos Ghosn volt Nissan-vezért szöktették

A Carlos Ghosn hajdani Nissan vezér Libanonba szöktetésében szerepet játszó személyeket állítottak bíróság elé Törökországban. A magántulajdonban lévő MNG Jet török légitársaság azt közölte, hogy törvényellenesen használták eszközeiket.

Áfacsalás. Milliárdokat utaltak egy szingapúri bűnbandának

Jogerősen nyolc év fegyházbüntetést kapott az a magyar férfi, aki hét év börtönre ítélt bolgár társával egy Távol-Keletről számítástechnikai eszközöket importáló bűnszervezet tagjaként több mint 3 milliárd forintos adócsalásban vett részt.

Pelyhes spirálgalaxist fotózott a Hubble

Egy pelyhes spirálgalaxisról készített lenyűgöző felvételt az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) és az Európai Űrügynökség (ESA) Hubble űrtávcsöve.

Segítséget kérnek a kutatók – veszélyes tigrisszúnyogok

A hazai tigrisszúnyog-populáció feltérképezéséhez kérnek segítséget a kutatók. Veszélyes kórokozók terjesztését idézheti elő az Ázsiából behurcolt tigrisszúnyog tömeges megjelenése. Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz (ELKH) tartozó Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézete ennek felmérésében kéri a lakosság segítségét.

Koronavírus – Orbán: a nem uniós polgárok csak átutazhatnak az országon

Az EU felszólítása ellenére nem enged be unión kívüli országokból érkező polgárokat Magyarország - Szerbia kivételével-, mert az ellentétes a magyar emberek egészséghez fűződő érdekével - közölte Orbán Viktor.

Szigorodott a homeopátiás szerek forgalmazása

Július 1-jétől csak terápiás javallat nélkül forgalmazhatók homeopátiás készítmények Magyarországon, mivel a forgalomban lévő készítmények esetében klinikai vizsgálattal nem igazolták a hatásosságukat.

Virtuális ügyfélszolgálatot indított a Nébih

Július 1-jével elstartolt a Nébih chat alkalmazása: Nébo, a chatbot, amely a hét minden napján, non-stop válaszol a hivatalt a Facebook Messenger felületén felkereső ügyfelek kérdéseire és fogadja az élelmiszerlánc-biztonsági bejelentéseket.

Felbukkant a pestis Mongóliában

Bubópestis miatt került kórházba két ember Mongólia nyugati részén - közölte az ázsiai ország egészségügyi minisztériuma.

Tízmillió eurós adócsalás – magyarországi őrizetbe vételek

Magyarországon állították elő annak a bűnözői csoportnak a két vezetőjét, amely cukor és étkezési olaj határokon átnyúló értékesítése során 9,7 millió eurós áfacsalást követett el. Az akcióban négy további ország hatóságai is részt vettek - közölte az Eurojust.

Gazdaság

Utód nélkül. Három jelölt az EBRD elnöki posztjára

Távozott tisztségéből második négyéves mandátumának lejártával az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke, Sir Suma Chakrabarti. Utódját a koronavírus-járvány miatt májusról októberre halasztott EBRD-közgyűlésen választják meg.

BÉT – Júniusban csak az OTP emelkedett

Júniusban a Budapesti Értéktőzsde indexe, a BUX értéke 35 876 pontról 35 818 pontra csökkent, az OTP árfolyama emelkedett, a többi vezető részvényé kismértékben mérséklődött.

A veszélyhelyzetnek vége – a moratórium marad

Az év végéig él a hiteltörlesztési moratórium, és a veszélyhelyzet feloldásától függetlenül is ki-, illetve be lehet lépni a rendszerbe.

Kihívót kapott az OTP: megalakult a Magyar Bankholding

A Fővárosi Törvényszék Cégbíróságának cégnyilvántartási bejegyezésével létrejött a Magyar Bankholding Zrt. - közölte a társaságot létrehozó három pénzintézet.

Az OTP netbankján immár QR-kóddal is fizethetünk

Az OTP internetbankján keresztül mától a kártyaadatok megadása nélkül, a QR-kód lefotózásával is lehet fizetni - jelentette be Csányi Péter, az OTP Bank ügyvezető igazgatója.

MNB: a tőkepiac a járványban is stabil maradt

Növekedés és jövedelmezőség jellemezte a biztosítók, tőkepiaci szereplők, pénzügyi vállalkozások piacait tavaly, és a koronavírus-járvány sem rendítette meg a szektort - áll az MNB friss biztosítási, pénztári és tőkepiaci kockázati jelentésében.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom