Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten
No menu items!

BÉT – Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX pénteken történelmi csúcson, 70 378,92 ponton zárt, 842,36 ponttal, 1,21 százalékkal magasabban mint egy héttel korábban.

A részvénypiac forgalma a héten 55,49 milliárd forint volt az előző heti 45,08 milliárd forint után, a vezető részvények a stagnáló Richter kivételével erősödtek.

Az Equilor Befektetési Zrt. heti összefoglalójában kiemelte, hogy a BUX a héten ismét áttörte a 70 ezer pontos szintet, és a hét végére is efelett maradt.

A héten céláremelés érkezett az OTP-re, a lengyel PKO 16 095 forintról 18 917 forintra emelte az OTP Bankra vonatkozó 12 havi célárfolyamát, az ajánlás változatlanul tartás – írták az összefoglalóban.

Kitértek arra is, hogy a Richter a héten bejelentette, hogy felvásárolta a belgiumi székhelyű BCI Pharma-t, amely nőgyógyászati kutatásokat végez. A tranzakció értéke 12 millió euró, amelynek kifizetése a következő évek során teljesítendő fejlesztési mérföldkövekhez kötött.

Az Equilor felidézte, hogy saját részvény vásárlási programot jelentett be a Magyar Telekom. A társaság június 19-26. között összesen legfeljebb 24 milliárd forint értékben fog saját részvényt vásárolni, a beszerzendő részvények maximális száma 225 818 026 darab, amely a teljes kibocsátott részvénymennyiség 23 százaléka. A tranzakciókat a Budapesti Értéktőzsde rendes kereskedésében hajtják végre.

A héten a vezető részvények közül az Magyar Telekom árfolyama 2,14 százalékkal emelkedett, a papír pénteken 1052 forinton zárt, heti forgalma meghaladta a 15 milliárd forintot.

A Mol árfolyama a héten 0,99 százalékkal emelkedett, a részvény pénteken 2850 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 8,8 milliárd forintot tett ki.

Az OTP részvények árfolyama a héten 2,11 százalékkal növekedett, pénteken a papír 17 640 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma 22,78 milliárd forint volt.

A Richter árfolyama nem változott, 9300 forinton zárt pénteken, a részvény forgalma 6,3 milliárd forintot ért el.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 6406,60 ponton zárt, ami 1,66 ponttal, 0,03 százalékkal alacsonyabb az előző hetinél.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Folyamatosan gyarapodik hazánk zöld vagyona

az erdők számos funkcióval rendelkeznek, így nagy szerepe van a rekreációban is. Hazánkban az erdők turisztikai, idegenforgalmi és az egészséges sportolási szerepe is egyre inkább növekszik.

Nemzetközi dizájndíjakat nyertek a Bahart új hajói

Az új kompoknak és katamaránoknak köszönhetően a Balatonon sűrűbbé vált a menetrend, bővült a programválaszték. Csökkent a tó környezeti terhelése is.

Veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Az olasz piacon az Iveco 12 százalékot veszített az eredménye romlása miatt. Az UniCredit részvénye két és fél százalékkal gyengült.

A belga autósok évente közel 41 órát töltenek forgalmi dugókban – mi mennyit?

Timmermans úthasználati díjrendszer bevezetését is javasolta, a bevételt szerinte a közúti infrastruktúra és a tömegközlekedés fejlesztésére kellene fordítani.
Hirdetés

Hírek

Gyengült szerdán a forint

Az eurót délután hat órakor 393,44 forinton jegyezték a reggel hét órai 390,28 forintos állás után.

Kína drámai kamatlábcsökkentéssel pörgetné fel a gazdaságot

AKínai Kommunista Párt Központi Bizottságának közelmúltbeli ülése után komoly szándék mutatkozik, hogy a világ második legnagyobb gazdasága ismét növekedési pályára álljon.

Mi várható a héten? Adatok az államháztartásról és a fogyasztói árakról

Hétfőn teszi közzé a Pénzügyminisztérium (PM) az államháztartás központi alrendszerének június végi helyzetéről a gyorstájékoztatóját.

Tőzsde – Veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.

Csökkenő forgalom mellett csúcsra emelkedett a BUX a héten

Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéshez képest.

Iránykereséssel, illetve kis pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 1073,29 pontos, 1,55 százalékos csökkenéssel 68 385,55 ponton zárt.

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.

Gazdaság

Virág Barnabás: szigorú monetáris politika kell továbbra is

Az MNB azt a kamatpályát szeretné elérni, amely biztosítja az árstabilitás fenntartható elérését és a pénzpiaci stabilitást

MNB: 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot a monetáris tanács

A monetáris szigor pozitív reálkamat biztosításával járul hozzá a pénzügyi piaci stabilitás fenntartásához, valamint az inflációs cél fenntartható eléréséhez

A1 besorolással látta el a Moody’s az MBH Jelzálogbank jelzáloglevél-programját

A jelzáloglevelek kibocsátásával szerzett forrásokból az MBH Jelzálogbank refinanszírozási hitelt nyújt partnerbankjainak, ezáltal támogatva a főként a lakosság körében végzett jelzáloghitelezési tevékenységüket.

Hazánk az iBanFirst legdinamikusabban fejlődő európai piaca lett

A magyarországi eredmények, amelyeket kevesebb mint két évvel a helyi iroda megalapítása után értek el, minden várakozásukat felülmúlták.