Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Tovább erősödhetnek a vezető részvények
No menu items!

BÉT – Tovább erősödhetnek a vezető részvények

Az erőteljes csütörtöki emelkedés után is erősödhetnek még a Budapesti Értéktőzsde vezető részvényei – véli az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.

Varga Zoltán szerint továbbra is az OTP a meghatározó a nagy kibocsátók közül, de a további emelkedéshez át kell lépnie a 11 ezer forintos szintet. A Richter különösen nagyot ugrott, így pénteken már a 7 ezer forint feletti árfolyam sem kizárt. A Mol maradhat az 1800 és 1900 forintos sávban, míg a Magyar Telekom akár gyengülhet is – tette hozzá.

Az emelkedés a kedvező irányba fordult nemzetközi hangulatnak köszönhető, bár a pénteki kezdés már gyengébb a részvénypiacokon. Az ázsiai tőzsdék emelkedéssel kezdtek ugyan, de Európában visszafogottabbak a várakozások.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 828,04 pontos, 2,34 százalékos emelkedéssel, 36 222,58 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 12,0 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

A Mol 39 forinttal, 2,14 százalékkal 1860 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 50 forinttal, 0,46 százalékkal 10 900 forintra nőtt, forgalmuk 8,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 0,66 százalékkal 380,50 forintra emelkedett, forgalma 90,4 millió forint volt.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Sikkasztásgyanú. Letartóztatták a siklósnagyfalui polgármestert

A baranyai kistelepülés első emberét jelentős értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás gyanúja miatt letartóztatták  - közölte a Pécsi Törvényszék.

Sertéspestis – akcióterv: a vaddisznók gyérítése kulcsfontosságú

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján már elérhető a vaddisznóállomány szabályozásáról szóló nemzeti akcióterv.

Takarékbank: 6,8 százalékos felpattanás jöhet idén

A járvány vártnál nagyobb második hulláma miatt a GDP tavalyi visszaesésének mértékét 5,3 százalékra rontották a Takarékbank elemzői a korábbi 4,7 százalékos várakozásukról, idén pedig 6,8 százalékos növekedéssel számolnak a korábbi 7,2 százalék helyett - ismertette Suppan Gergely, a bank vezető elemzője.

Illegális állatkereskedelemmel vádolják a Majomsuttogót

Főemlősök, köztük veszélyeztett majomfajok egyedeinek tiltott szállítása és értékesítése miatt emeltek vádat a Majomsuttogóként ismert férfi ellen Floridában.

Hírek

Sikkasztásgyanú. Letartóztatták a siklósnagyfalui polgármestert

A baranyai kistelepülés első emberét jelentős értékre, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás gyanúja miatt letartóztatták  - közölte a Pécsi Törvényszék.

Illegális állatkereskedelemmel vádolják a Majomsuttogót

Főemlősök, köztük veszélyeztett majomfajok egyedeinek tiltott szállítása és értékesítése miatt emeltek vádat a Majomsuttogóként ismert férfi ellen Floridában.

Koronavírus – Argentínában az orosz Szputnyik V vakcinával időseket is oltanak

Az argentin kormány közölte, hogy engedélyezte a 60 év felettiek oltását a Szputnyik V orosz koronavírus elleni vakcinával. A szomszédos Paraguay lett a nyolcadik ország, amely engedélyezte a Szputnyik V alkalmazását Oroszországon kívül. 

Németország betiltja a kakascsibék élve darálását

Megtiltják a hím naposcsibék leölését Németországban 2022-től - döntött a szövetségi kormány.

Koronavírus – Engedélyezték a magyar hatóságok az AstraZeneca- és a Szputnyik V-vakcinát

Engedélyezték a magyar hatóságok a brit AstraZeneca és az orosz Szputnyik V koronavírus elleni vakcinákat - közölte az Origo hírportál.

Orosz vakcina – Szijjártó: megérkezett a beszerzésről szóló szerződéstervezet

Megérkezett a koronavírus elleni orosz vakcina beszerzéséről szóló szerződéstervezet - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a kormányülés szünetében. A Szputnyik V vakcina az index híre szerint megkapta vészhelyzeti használati engedélyt a magyar hatóságtól.

Több tucat autóst fogtak a buszsávokban – egy nap alatt

Célzott közlekedési ellenőrzés keretében a buszsáv szabálytalan használóit büntették a rendőrök a fővárosban kedden - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Nyugdíj. Februárban többet hoz a postás

Február 12-től kapják meg a nyugdíjasok a 13. havi nyugdíj első részletét - jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára.

Rendőrök vitték vissza az ellopott festményt – a múzeum nem is kereste

Leonardo da Vinci Salvator Mundi (Világmegváltó) című művének 500 éve készült másolatát találta meg az olasz rendőrség egy nápolyi lakásban. Az alkotást egy múzeumból lopták el, de az intézmény nem is tudott róla.

Globális felmelegedés – A huszonnegyedik órában vagyunk?

Szinte teljes egészében az ember által előidézett károsanyag-kibocsátás a felelős a globális felmelegedésért, de bátor és azonnali kibocsátáscsökkentéssel még elérhetők a párizsi klímaegyezményben lefektetett célok - közölte egy nemzetközi kutatócsoport.

Thaiföld. 43 és fél év börtön felségsértésért

Példátlan szigorral büntettek meg Thaiföldön egy nőt az uralkodó megsértése és rágalmazása címén: 43 és fél évet kell börtönben töltenie a közösségi médiára feltöltött tartalmai miatt.

Tíz napra újra leáll a kecskeméti Mercedes

A beszállítói nehézségek okozta alkatrészhiány miatt szerdától tíz napra ismét leáll a termelés a kecskeméti Mercedes-gyárban - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.

Gazdaság

Fogyasztóbarát személyi hitel – a Budapest Banknál is

A Magyar Nemzeti Bank jóváhagyását követően hétfőtől a Budapest Banknál is kérhető minősített fogyasztóbarát személyi hitel - közölte a pénzintézet.

Fizetési stop – mentőöv és választási lehetőség is lehet

A nehéz helyzetűeknek mentőöv, másoknak választási lehetőség a hiteltörlesztési moratórium, amelyet a nehéz helyzetű lakossági és vállalati ügyfelek vettek igénybe nagyobb arányban.

Hitelösszehasonlító alkalmazást készített az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) online hitelösszehasonlító alkalmazást készített azoknak, akik Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitelt (MSZH) vennének föl.

Új csúcsra nőtt a befektetési alapok vagyona

A befektetési alapokban kezelt vagyon decemberben 3 százalékkal, 203 milliárd forinttal nőtt. A hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) tagjai 6893 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban, ami új csúcs.

A bankolás ára – levelet kapnak a számlatulajdonosok

Január végéig részletes, de egyszerűen áttekinthető díjkimutatást kapnak a banki ügyfelek bankszámlájuk tavalyi egész évi költségeiről. Ez alapján eldönthető, hogy érdemes-e folyószámlát vagy bankot váltani - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Az MNB megbüntette a Groupama Biztosítót

Egyebek mellett a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) állománykezelését, illetve az ügyféltájékoztatást és a panaszkezelést érintő jogsértések miatt közel 50 millió forint bírságot szabott ki a Groupama Biztosítóra a jegybank.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom