Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Új csúcsra emelkedhet a BUX
No menu items!

BÉT – Új csúcsra emelkedhet a BUX

A következő napokban új csúcsra emelkedhet a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a BUX az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.

Varga Zoltán közölte, a szerdai kereskedésben ismét a vevők uralták a parkettet a magyar tőzsdén, a technikai kép alapján reális esély van rá, hogy a 46 031 pontnál beállított történelmi maximumot is megdönti az index a következő napokban.

A vezető részvények közül az OTP a 15 000 forintos támasz közelében tudott fordulni, jegyzésében a történelmi maximuma képez meghatározó ellenállási szintet 15 850 forintnál. A Mol is felfelé korrigált, de továbbra is a 2850 és a 2950 forintos szintek között mozoghat. A Richter folytatta az útját felfelé, a következő fontos ellenállás 6500 forintnál található. A Magyar Telekomnál nincs változás, továbbra is a 435 és a 445 forintos szintek határozzák meg a részvények mozgását, de az elemző szerint most az ellenállás felé tart.

Kiemelte, a Magyar Nemzeti Bank délelőtt 10 órakor teszi közzé a friss inflációs jelentését, a keretszámokat már kedden ismertették. A részletes elemzésből derülnek majd ki a külső környezetre vonatkozó várakozások, illetve az olajár és az euró-dollár alakulására vonatkozó feltételezéseik is.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 621,45 pontos, 1,38 százalékos emelkedéssel, 45 656,80 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 13,6 milliárd forint volt.

A Mol 12 forinttal, 0,42 százalékkal 2884 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 230 forinttal, 1,52 százalékkal 15 380 forintra nőtt, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1,50 forinttal, 0,34 százalékkal 443 forintra emelkedett, forgalma 131,2 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 180 forinttal, 2,91 százalékkal 6360 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 3,2 milliárd forintot ért el.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Uniós agrártámogatást elcsaló hivatalnokok – 500 milliós kár

Uniós agrártámogatások kifizetésével foglalkozó hivatalnok csalt el legalább félmilliárd forintot, ennek többszörösére szerette volna rátenni a kezét, de társaival együtt lebukott. Többéves börtönbüntetéseket szabott ki a Fővárosi Törvényszék.

Ágostházy Szabolcs új államtitkárként felügyeli az uniós forrásokat az ITM-ben

Ágostházy Szabolcs felügyeli az uniós források hasznosulását az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM).

Az etikus magatartás – A haszon kulcsai

A cégek igyekeznek a korábbinál több lehetőséget, módszert megragadni a nyereség érdekében. Egyre nagyobb szerepet kap az etikus magatartás ebben. Sokat foglalkozik ezzel a kérdéskörrel a vezetéstudomány. Nem véletlenül, hiszen ma már egyértelmű, hogy az etikus üzletvitel növeli, az etikátlan magatartás pedig csökkenti a profitot.

Koronavírus – Újabb elbocsájtás a Budapest Airportnál

Újabb létszámleépítést hajt végre a Budapest Airport, mivel a szeptembertől érvényben lévő utazási korlátozások, másrészt a vártnál lassabban visszatérő utazási kedv a számításaik szerint további, hónapokon át tartó, jelentős utasszámcsökkenést fog eredményezni a budapesti repülőtér forgalmában.

Hírek

Uniós agrártámogatást elcsaló hivatalnokok – 500 milliós kár

Uniós agrártámogatások kifizetésével foglalkozó hivatalnok csalt el legalább félmilliárd forintot, ennek többszörösére szerette volna rátenni a kezét, de társaival együtt lebukott. Többéves börtönbüntetéseket szabott ki a Fővárosi Törvényszék.

Klímakrízis. A felső 10 százalék felelős a légszennyezés feléért

A Föld népességének leggazdagabbjai több mint kétszer annyi klímakárosító szén-dioxidot bocsátanak a légkörbe, mint az emberiség szegényebb része - állapította meg az Oxfam nemzetközi civil szervezet jelentése.

Újra 363 forint fölé drágult az euró

A feltörekvő piaci árfolyameséssel párhuzamosan nagyot gyengült a forint a főbb devizákkal szemben.

Szerdától drágulnak az üzemanyagok

A benzin és a gázolaj átlagára is bruttó 3 forinttal emelkedik a hazai töltőállomásokon szerdától.

A Lidl alapítója a leggazdagabb német

Németország ezer leggazdagabbjának vagyona 0,76 százalékkal nőtt tavalyhoz képest, és elérte az 1100 milliárd eurót. A legvagyonosabb Dieter Schwarz, a Lidl és a Kaufland alapítója - áll a Welt am Sonntag című lap összeállításában.

A világ gazdasági versenyhatóságai jövőre Budapesten randevúznak

Magyarországra látogatnak jövőre a világ versenyhatóságainak képviselői, mivel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) rendezi a 20. International Competition Network (ICN) konferenciát 2021 októberében - közölte a GVH.

A mobiltelefonok tizedelik a rovarokat?

A mobiltelefonok elektromágneses sugárzása is okozhatja a rovarok pusztulását Európában egy vizsgálat szerint.

Korrupció. Letöltendő börtönt kaphat 18 autópálya-rendőr

Bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette, valamint más bűncselekmények miatt végrehajtandó börtönbüntetést kér tizennyolc autópálya-rendőr ellen a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség.

Vakcinázás. Ebzárlat és legeltetési tilalom – térkép

A vadon élő rókákat idén ősszel is immunizálják veszettség ellen, ezért az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelnek el - közölte a Nébih.

Élelmezési Világszervezet: adakozzanak a milliárdosok!

Adakozásra kéri a milliárdosokat David Beasley, az Élelmezési Világszervezet (WFP) főigazgatója, mert 30 millió embert fenyeget az éhhalál, ha nem kap segítséget.

Klímavédelem. Az EB emeli a tétet – 55%-os kibocsátás-csökkentést akar

Az Európai Bizottság az éghajlat védelméért többet kíván el a közösségtől, és 55%-os kibocsátás-csökkentést javasol 2030-ig.

Rajtaütés. Kábítószercsempész-hálózat Európában

Négy tonna kokaint foglaltak le az egy időben, tíz országban bűnözőkön rajtaütő rendőrök. A csempészbandának saját logója is volt. Európába szállították és a kontinensen terítették a kábítószert a bűnözők.  

Gazdaság

Újra 363 forint fölé drágult az euró

A feltörekvő piaci árfolyameséssel párhuzamosan nagyot gyengült a forint a főbb devizákkal szemben.

Forintkötvényt bocsátott ki a Nemzetközi Beruházási Bank

A Nemzetközi Beruházási Bank 15 milliárd forintnyi hároméves lejáratú kötvényt bocsátott ki a dublini tőzsdén márciusban bejegyzett Középlejáratú Banki Kötvény (KBK) programjában. A kibocsátás vezető kezelője az UniCredit AG volt.

Immár sehol sem biztosíthat a Novis

Az MNB után a szlovák nemzeti bank (NBS) is felfüggesztette a pozsonyi székhelyű, Magyarországon határon átnyúló szolgáltatást nyújtó NOVIS Biztosító termékeinek értékesítését. Az intézkedés a társaság működésének valamennyi tagállamát érinti.

Fizetési mérleg. 847 millió euró hiány a második negyedévben

A folyó fizetési mérleg hiánya 847 millió euró volt a második negyedévben, az első negyedévi 317 millió euró és az egy évvel korábbi 446 millió euró többlettel szemben - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Moratórium – MNB: több százezren hosszabbíthatnak

A legkiszolgáltatottabb emberek esetében hosszabbodik meg fél évvel a hiteltörlesztési moratórium, mert a kezdeti szakaszban is inkább a sérülékenyebb csoportok éltek a lehetőséggel - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője.

Infláció – Fordulat kell a bátrabb jegybanki válságkezeléshez

Szeptemberben még nem várható inflációs fordulat, októbertől viszont látványosan lassulhat a fogyasztói árak emelkedése, ami lehetőséget adhat a Magyar Nemzeti Banknak az élénkítésre - mondta az Amundi Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom