Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde BÉT - Új történelmi csúcson az OTP
No menu items!

BÉT – Új történelmi csúcson az OTP

 A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 275,08 pontos, 0,68 százalékos emelkedéssel, 40 887,58 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 9,4 milliárd forint volt. A vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest, a legnagyobb mértékben az OTP, mely új történelmi csúcson zárt.

Péntek Balázs, a Raiffeisen Bank üzletkötője az MTI-nek elmondta, a New York-i tőzsdék emelkedéssel nyitottak. A Boeingnél a keddi jelentős esés után kis visszakorrigálás látható. A Nasdaq nagyot tudott emelkedni, de nem tudni, a későbbiekben hogyan alakul, tekintve, hogy szerdán Kanada is kitiltotta légteréből a Boeing 737 MAX-eket. Az európai piacokon pozitív volt a hangulat, például a német DAX index plusz 0,46 százalékon áll. A piac a Brexit hosszabb időre való elhalasztására számít – mondta az üzletkötő.

A magyar blue chipek közül kiemelte az OTP-t, amely új történelmi csúcson fejezte be a kereskedési napot.

A Mol 8 forinttal, 0,24 százalékkal 3262 forintra gyengült, 1,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 180 forinttal, 1,50 százalékkal 12 150 forintra erősödtek, forgalmuk 5,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,43 százalékkal 472 forintra nőtt, forgalma 177,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 40 forinttal, 0,75 százalékkal 5340 forintra emelkedett, forgalmuk 1,4 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 4066,72 ponton zárt szerdán, ez 5 pontos, 0,12 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.