Hirdetés
Kezdőlap Hírek Botlatókövet kapott Rejtő Jenő
No menu items!

Botlatókövet kapott Rejtő Jenő

Botlatókövet kapott Rejtő Jenő a főváros II. kerületében, a Bimbó úton. A munkaszolgálatban 1943-ban elhunyt népszerű magyar íróra emlékező alkotás Günter Demnig műve: a német szobrász huszonöt éve helyez el Európa-szerte botlatóköveket a nácizmus áldozatainak emlékére.

“Rejtő Jenő egyik utolsó lakhelye volt a Bimbó út 3-ban található ház, ahol boldog időket töltött, itt vált elismert szerzővé, ekkor születtek első légiós regényei. Miután 1942 őszén egy szélsőjobboldali, nyilasbarát lap egy cikkben kifogásolta, hogy zsidó származása ellenére álnéven továbbra is dolgozhat, megkapta munkaszolgálati behívóját, és alig két hónappal később már halott volt” – idézte fel Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere a botlatókő elhelyezésén.

Az ünnepségen Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára a külföldi állampolgároknak adható legmagasabb kitüntetést, a Magyar Arany Érdemkeresztet adta át Günter Demnignek.

Günter Demnig belső indíttatásból 1994 óta állít fel Európa szerte botlatóköveket. Ezek a 10-szer 10 centiméteres, a járdába süllyesztett bronztáblák elsősorban a nácizmus zsidó áldozatai előtt tisztelegnek, de az ellenállási mozgalmak tagjai, valamint  roma,  homoszexuális,  keresztény ellenzéki és fogyatékkal élő áldozatokra is emlékeznek.

A kezdeményezés nyomán az elmúlt negyedszázadban civilek, helyi önkormányzatok és zsidó szervezetek közreműködésével több mint 74 ezer botlatókövet helyeztek el 26 európai országban. Magyarországon mintegy 50 településen több mint 500 botlatókő található; Günter Demnig vasárnap Pápán újabb tizenkilencet helyez el. A botlatóköveken az egyes áldozatok neve, valamint születési dátuma, halálozásának ideje és helye van feltüntetve. A bronztáblákat az elhunyt utolsó, még szabad akaratából választott lakhelye előtt helyezik el.

Amikor hajdan elterveztem, hogy emléket akarok állítani a nácizmus áldozatainak, nem gondoltam bele, le lehet-e rakni egymillió követ. De egy kölni evangélikus pap azt mondta, kicsiben kell elkezdeni, így aztán lassan haladok előre. Most már nagyon sokan segítenek nekem, köszönet mindenkinek ezért” – fogalmazott a 71 éves német képzőművész.

Láng Zsolt hangsúlyozta: napjainkban különösen a közéleti szereplőknek hatalmas felelőssége van abban, hogy az emlékek ápolása mellett továbbra is zéró toleranciát tanúsítsunk az antiszemitizmus minden formája ellen. Hozzáfűzte: a származás, a vallás nem lehet alapja semmilyen különbségtételnek.

Kirschner Péter, az ünnepséget szervező Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke arról beszélt, hogy a tervek szerint idén a nácizmus minden ezredik magyar áldozatának lesz botlatóköve.

Az eseményen Balázsovits Lajos színművész részleteket olvasott fel Rejtő-művekből, köztük A tizennégy karátos autóból.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.