Kezdőlap Címkék 2021 augusztus

2021 augusztus

BÉT – Erős forgalom és rekordok augusztusban

Augusztusban 45,6 százalékkal nőtt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvénypiacának forgalma az előző hónaphoz képest. A BUX index pedig történetében először átlépte az 50 ezer pontot, sőt további erősödéssel az 52 ezer pontot is meghaladta.

Euróövezeti infláció – tízéves csúcs augusztusban

Egy évtizede a legmagasabb infláció alakult ki augusztusban az euróövezetben - jelentette az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

Augusztus – Erős hónapon van túl a forint

Szerény erősödést ért el a forint kedd reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti árfolyamához képest. Augusztus hónapot a forint két-három százalékos erősödéssel fejezheti be.

Csökkent az uniós gazdasági hangulatindex – itthon emelkedés

Augusztusban a vártnál nagyobb mértékben csökkent az euróövezeti gazdasági hangulatindex az előző havi csúcsról. Az uniós hangulatindex is csökkent, a magyarországi pedig emelkedett.

GKI: javultak az üzleti, romlottak a fogyasztói várakozások

A GKI felmérése szerint az üzleti várakozások augusztusban kissé javultak, a fogyasztóiak viszont július után augusztusban is némileg romlottak.

Gyengült a fogyasztói bizalom az Európai Unióban

Romlott a fogyasztói bizalom az euróövezetben és az Európai Unióban augusztusban - derült ki az Európai Bizottság előzetes gyorsbecsléséből.

Németország – delta variáns. Romlott az üzleti hangulatindex

A vártnál jelentősebben romlott a németországi üzleti hangulatindex augusztusban. A gyengülés immár második hónapja tart, elsősorban a delta variáns terjedése miatt - közölte az ifo gazdaságkutató intézet.

IHS Markit: lendületet vesztett az eurózóna gazdasága

Lendületet vesztett az eurózóna gazdasága: augusztusban lassult az aktivitás növekedése júliushoz képest - derül ki a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzési menedzserek körében végzett felméréséből.

Nagyot esett a német befektetői hangulat

Augusztusban sorban a harmadik hónapja romlott, és váratlanul nagy csökkenéssel kilenchavi mélypontra esett a ZEW gazdasági kutatóintézet német befektetői hangulatindexe.

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább