Kezdőlap Címkék Aktívum

aktívum

KSH: 983 millió euróval nőtt a szolgáltatások exporttöbblete

A szolgáltatások exportjának euróban számított értéke 20,8 százalékkal nőtt, miközben az importé 3,4 százalékkal csökkent a második negyedévben a múlt év azonos időszakához képest. Az aktívum 1571 millió euró volt, 983 millió euróval több az egy évvel korábbinál - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Fizetési mérleg. Többletbe fordult az egyenleg januárban

Januárban szerény, 81 millió euró aktívumba fordult a folyó fizetési mérleg a decemberi 41 millió eurós, szintén csekélynek tekinthető deficitből - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Államháztartás – januári többlet. Tíz százalékkal nőttek a bevételek

A bevételek csaknem 10 százalékos és a kiadások 5 százalékot közelítő növekedése eredményeként januárban 198,8 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszere - erősítette meg a Pénzügyminisztérium.

Fizetési mérleg. Hiányból többletbe fordult az egyenleg

A harmadik negyedévben 752 millió euró aktívummal zárt folyó fizetési mérleg, amivel kiegyenlítette a második negyedévi 698 millió euró deficitet. Így az első három negyedévben 366 millió euró többletet ért el a folyó mérleg - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Fizetési mérleg – pozitívba fordult az egyenleg

A folyó fizetési mérleg szeptemberi aktívuma 636 millió euró volt, az augusztusi 214 millió és a júliusi 297 millió euró deficitet követően - derült ki a Magyar Nemzeti Bank adataiból.

Nőtt a magyar államadósság

Az államháztartás névértéken számított maastrichti adóssága 551 milliárd forinttal, 30 838 milliárd forintra nőtt az első negyedévben - derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes adataiból.

Fizetési mérleg: 229 millió euró többlet az első negyedévben

A februári jelentős többletnek köszönhetően a januári és a márciusi deficit ellenére aktívummal zárta az első negyedévet a folyó fizetési mérleg - derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes havi adataiból.

Aktívummal zárt a folyó fizetési mérleg februárban

A januári 154 millió euró hiányt követően februárban 184 millió euró többletet mutatott a folyó fizetési mérleg. A javulás alapvetően annak köszönhető, hogy az áruforgalmi egyenleg hasonlóképpen pozitívba fordult, a januári 161 millió deficittel szemben 251 millió euró aktívummal zárt februárban.

Még mindig hatalmas a német aktívum az Egyesült Államokkal szemben

Trump elnök éles bírálatai ellenére Németország tavaly is hatalmas aktívumot halmozott fel az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelemben, bár a többlet valamelyest csökkent.

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább