Kezdőlap Címkék Amerikai-kínai vámháború

amerikai-kínai vámháború

Leteheti a fegyvert Amerika és Kína

Az Egyesült Államok és Kína megállapodott abban, hogy a kétoldalú kereskedelmi tárgyalások előrehaladásával párhuzamosan megszüntetik az egymás termékeire kivetett pótvámokat - közölte a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője.

Huawei: a forgalmon nem fogtak a szankciók

A Huawei Technologies 610,8 milliárd jüan (86 milliárd dollár) forgalmat ért el az idei év első három negyedévében, 24,4 százalékkal nagyobbat, mint a tavalyi év azonos időszakában.

Trump: a kereskedelmi vita Kínával árthat az amerikai gazdaságnak

A kereskedelmi vita Kínával árthat is az amerikai gazdaságnak, de a viszály hosszú távon előnyöket hoz majd az Egyesült Államoknak - mondta Donald Trump amerikai elnök kedden újságíróknak.

A Huawei elleni szankciók eltörlésére szólított fel Kína

Azonalli hatállyal törölje el a kínai vállalatok, köztük a Huawei elleni szankciókat az Egyesült Államok - jelentette ki a kínai kereskedelmi minisztérium szóvivője néhány nappal azelőtt, hogy Trump és Hszi elnök Oszakában tárgyalóasztalhoz ül.

Vámháború. Fogyóban a kínai gazdaság lendülete

Több mint 17 éves mélypontra lassult az ipari termelés növekedésének üteme májusban Kínában, újabb jeleként annak, hogy gyengül a kereslet a világ második legnagyobb gazdaságában. Eközben az Egyesült Államokból érkező nyomás fokozódik.

Vámháború. Kína megemelt pótvámokkal vág vissza az USA-nak

Kína megemeli 60 milliárd dollár értékű amerikai importcikk pótvámját június 1-étől - közölte a kínai államtanács vámügyi bizottsága.

Washington megemelte a pótvámokat – Peking ellenlépést tervez

Peking mély sajnálatát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az amerikai fél 10 százalékról 25 százalékra emelte a 200 milliárd dollár értékű kínai árura kivetett vámtarifát, és kénytelen lesz ellenlépéseket tenni az ügyben - közölte a kínai kereskedelmi minisztérium.

Kereskedelmi háború – Megállapodást sürget a kínai elnök

Az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások gyors lezárását sürgette Hszi Csin-ping kínai elnök Donald Trump amerikai elnöknek eljuttatott üzenetében.

Japán rontott gazdasági helyzetértékelésén

A japán kormány rontotta gazdasági helyzetértékelését, 2016 márciusa óta először, mert egyre növekednek az aggodalmak az amerikai-kínai kereskedelmi viták káros következményei miatt, illetve amiatt is, hogy a tervek szerint októberben 8 százalékról 10 százalékra emelik az általános forgalmi adó kulcsát.

Vámháború. Tűzszünet-hosszabbítás, tárgyalásokkal

A jövő héten Washingtonban folytatódnak az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások - jelentették be pénteken Pekingben.

Amerikai importvámok – Szorít az idő, Pekingben kezdődnek tárgyalások

Újabb magas szintű kereskedelmi tárgyalásokat tart az Egyesült Államok és Kína várhatóan a jövő héten Pekingben, hogy előmozdítsák az amerikai szellemi tulajdonjogok védelmét célzó megállapodást és elkerüljék a kínai termékekre kivetett amerikai pótvámok emelését.

Kereskedelmi háború – Trump szerint óriási az előrehaladás

Méltatta és óriási előrehaladásnak nevezte az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalásokat Donald Trump elnök, aki a Fehér Házban fogadta a kínai delegációt és bejelentette, hogy újabb találkozóra készül Hszi Csin-ping kínai elnökkel. 

Friss

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

A LEGO beruházása 300 új munkahelyet hoz létre

A világon működő öt gyáruk közül háromban végzik a LEGO-gyártás teljes folyamatát - a nyíregyházi üzem is ilyen.

Sikeres nyári szezont zárt a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. sikeres nyári szezont zárt, a látogatók száma az egy évvel korábbihoz hasonló volt, az árbevétel azonban több mint duplája lett a 2022-esnek és a tervezettnek is.

A Ryanair ritkítja idei téli menetrendjét

A Boeing 737-es repülőgépek átadásainak késése miatt visszavágja járatai számát október végétől az ír fapados.-írta az AIRportal.

Hírek

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Gazdaság

Devizapiac – Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

A bruttó átlagkereset júliusban 15,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest

A költségvetés a háborús időkben is biztosítja a forrásokat

A rendkívüli kiadásokon felül a költségvetés az uniós programok költségeit továbbra is előfinanszírozza.