Hosszú évek óta tartó rövidülés után márciusban nőni kezdett a KHR-ben nyilvántartott lakossági mulasztások száma. Összesen 517 ezer aktív mulasztást tartanak már nyilván, 5 ezerrel többet, mint februárban
Több banknál már biztosan el lehet érni április elejétől az 5 százalékos kamatú lakáshitelt, amit fiatalok kaphatnak az első energiatakarékos otthonuk megvásárlásához.
Néhány nap van már csak hátra a lakásbiztosítási kampányból. Addig még mindenki megtalálhatja a neki legmegfelelőbb konstrukciót, akár alacsonyabb díjút, akár magasabb biztosítási összegűt keres. A Bank360.hu összegyűjtötte mire kell figyelni, hogy valóban jól járjunk a váltással.
Az újra 5 százalék fölé emelkedett infláció miatt az inflációkövető állampapírok tulajdonosai közül most sokan elgondolkozhatnak azon, érdemes-e mégis inkább megtartani a PMÁP-jukat.
Befektetési alapokban már majdnem ugyanannyi pénzt tartanak a kisbefektetők, mint állampapírokban, amelyekből január végén, az első kamateső után már csak névértéken volt több a lakosság kezében, mint korábban.
A tavalyi csúcsdöntések után erős maradt a lakosság hitelfelvétele 2025 elején is, ráadásul már nemcsak a lakáshitelt és a személyi kölcsönt vitték az igénylők, hanem több mint kétezer fiatal az új munkáshitelre is szinte azonnal lecsapott.
A meglévő lakásbiztosítást március 1. és március 31. között lehet szabadon, költségmentesen felmondani. A felmondás dátumától függetlenül az idén ezek a szerződések április 30-ával szűnnek meg.
A kamatforduló után vonzerejüket vesztő PMÁP-okban lévő pénz és a most kapott kamatok újrabefektetéséért az állam mellett a bankok, alapkezelők és biztosítók is harcba szállnak.
A hazai állampapírok iránti kereslet az év utolsó hónapjában már elapadt, piaci értéken stagnált a lakosság állampapírokban lévő megtakarítása, ami 13 951,9 milliárd forint volt, névértéken viszont visszaesést mértek főleg a rövid lejáratú állampapírok eladása miatt.
A lakáshitelek több mint háromnegyedét használt lakás vásárlására vették fel, a tizedét új lakásra. Építésre és bővítésre kevesebb mint 100 milliárd forintot fordítottak, felújításra pedig mindössze 45,3 milliárd ment el.
Ha viszont másik hitelintézet bankszámlája lenne a legmegfelelőbb, a szolgáltatóváltást segítheti, hogy jogszabály alapján lehetőség van az egyszerűsített bankváltásra, ami maximum 13 nap alatt lebonyolítható.
Jelenleg a gyermeket nevelők veheti igénybe a 3 milliós támogatást és 6 milliós kedvezményes hitelt 2887 kistelepülésen, de a kormány azt is vizsgálja, hogyan terjeszthetné ki ezt a lehetőséget a nyugdíjasokra is.
A juttatás munkadíjra, szakemberek kifizetésére nem használható fel. Ha a vásárlás során a kosárba olyan termékek is kerülnek, amelyekre nem vonatkozik a jogszabály, azokat külön kell kiegyenlíteni.
Mivel a pénztári alapok az utolsó negyedévben is kivétel nélkül pozitív hozamot értek el, a legtöbb tag egyenlege jelenleg magasabb, mint a lakáscélra fordítható összeg.
A mostani kamatemelés a szabad felhasználású jelzáloghitelek kamatát nem érinti az OTP-nél, ahogyan az állami kamattámogatású lakáshitelekét sem, amilyen például a CSOK Plusz.
A budapesti Gyermekvasút a húsvéti hétvégén is várja a kirándulókat, a vonatok 40-50 percenként indulnak a végállomásokról, és a tavaszi szünetben nosztalgiajáratok is közlekednek
Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.
Az Oszakai Világkiállítás a világ legnagyobb volumenű kulturális, turisztikai és gazdasági hatású eseményeinek egyike, egyúttal páratlan diplomáciai és gazdaságfejlesztési lehetőség
A bécsi városvezetés új, modern kampányt indított, hogy minél több fiatalt vonjon be az áprilisi helyi választásokba. Digitális eszközökkel, influencerek közreműködésével és interaktív tartalmakkal próbálják elérni, hogy a fiatalok valóban éljenek szavazati jogukkal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek