Kezdőlap Címkék Bankok

bankok

Babaváró hitel. Fokozott érdeklődést várnak a bankok

A bankok várakozásai szerint már indulásakor jelentős érdeklődés lesz a július 1-jétől elérhető babaváró hitel iránt, amelynek keretében a gyermekvállalást tervező fiatal házaspárok akár 10 millió forint szabadon felhasználható, kamattámogatott hitelt is kaphatnak.

Babaváró hitel: a legtöbb nagybankban igényelhető – lista

Több bankról már lehet tudni, hogy július elsejétől biztosan elérhetővé teszi a szabad felhasználású, tízmillió forintos hitelt, közismert nevén a babaváró hitelt.

Az egészségpénztárak és az életbiztosítók is átvizsgálják ügyfeleiket

A pénzmosás elleni törvény előírása szerint a pénzintézeteknek június 26-áig át kell világítaniuk az ügyfeleiket - mondta a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője.

Átvilágítják a bankok az összes ügyfelüket

Nyártól nem indíthatnak banki műveleteket azok az ügyfelek, akiket a pénzintézetek nem azonosítottak teljeskörűen - hívta fel a figyelmet a Magyar Bankszövetség, a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium közös sajtóközleményében.

Csapás a világgazdaságra – az OECD figyelmeztetése

Rontotta az idei és a jövő évre vonatkozó világgazdasági előrejelzését a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), amely arra figyelmeztetett, hogy a kereskedelmi viták és a brit EU-tagság megszűnését övező bizonytalanságok csapást mérnek a globális kereskedelemre és a vállalatok tevékenységére. 

PM: veszélyt jelenthet a hazai bankokra a techcégek piacra lépése

A bankrendszer legújabb kihívásairól beszélt a Pénzügyminisztérium pénzügyekért felelős államtitkára, aki kiemelte, a technológiai cégek várható piacra lépésével tőkeerős, veszélyes versenytársakat kapnak a hazai bankok.

Elkezdődött a Pénz7 – a pénzügyi és vállalkozói tudatosság bővítése a cél

Idén másodszor a pénzügyi tudatosságot segítő programok mellett a Pénz7 eseményei között vállalkozói témák is eljutnak a a diákokhoz, több mint 30 ezren vesznek részt a vállalkozói programokban - hangzott el az eseménysorozat megnyitóján.

A svédeknél a végét járja a bankó – Európa csendben figyel

Kártya, Swish, e-korona – Svédország élen jár a készpénz nélküli fizetésben. A svédek 80%-a már alig használ készpénzt. A bankok profitálnak a digitális fizetésből. Néhány társadalmi csoport azonban nem tudja a lépést tartani a többséggel.

Az MNB a hitelintézetek 9 hónapjáról: az adózás előtti nyereség 462 milliárd forint volt

A nemteljesítő hitelek aránya a háztartási szektorban 8,4 százalékról 7,9 százalékra, a nem pénzügyi vállalati szektorban 6,2 százalékról 5,8 százalékra csökkent.

Nem a bankokat, a bankolókat támadják az adathalászok

Az adathalászok nem a bankok IT-rendszereit támadják, hanem magukat az ügyfeleket igyekeznek rábírni arra, hogy az elektronikus felületeken önként adják meg a banki azonosító adataikat - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank.

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább