Kezdőlap Címkék Beruházás

beruházás

Kunszentmiklós. Tetőcserépgyárral bővíti üzemét a Terrán

Tetőcserépgyárat épít a Terrán építőipari nagyvállalat kunszentmiklósi gyáregysége mellett. A mintegy 2 milliárd forint összegű beruházást a magyar állam több mint 480 millió forinttal támogatja.

Kormánytámogatás – Háromezer új munkahely 43 milliárd forintból

Az év első négy hónapjában 23 cég kapott magyarországi gyáralapításra összesen 43,3 milliárd forintot a külgazdasági tárcától egyedi kormánydöntéssel - írja a Világgazdaság.

Varga: komoly a magyar cégek iránti kereslet Kazahsztánban

Kazahsztán és Magyarország gazdasági együttműködése évről-évre erősödik, amelyben a következő szintet a kölcsönös beruházások és a magyar-kazah vegyesvállalatok létrejötte jelenti - jelentette ki Varga Mihály a magyar-kazah üzleti fórumon Nurszultanban.

Napelemparkot létesít az Eurotrade Környén

A magyar tulajdonú Eurotrade Zrt. elhelyezte öt megwattos napelemparkjának alapkövét Környén. A nyolc hektáros területre szeptember végéig közel húszezer napelemtáblát telepítenek.

Luxushotelként újul meg a Mahart-ház

A BDPST Group ingatlanfejlesztő megkapta az építési engedélyt a Vörösmarty tér szomszédságában található, a Mahart-, valamint a Futura-házat is átölelő épülettömb komplex felújítására. A renováció után ötcsillagos szálloda is nyílik az épületegyüttesben.

Takarékbank-prognózis: 4,4 százalékos GDP-növekedés, 315 forintos euró

A Takarékbank 4,2 százalékról 4,4 százalékra emelte az idei, és 3,5 százalékról 3,6 százalékra a jövő évi GDP növekedési előrejelzését a gazdaság év eleji lendülete, a vártnál gyorsabb bérkiáramlás, a családvédelmi akcióterv, valamint az erőteljes működőtőke beáramlás hatására.

Nyolcmilliárdos beruházás a Videotonnál

Több mint 8 milliárd forintos beruházásból új elektronikai szerelőcsarnokkal bővítette székesfehérvári gyárát a Videoton Electronic Assembly Services Kft.

Zalaegerszeg. Kínai tőkéből újul meg a Hotel Balaton

Kínai befektetők vásárolták meg és alakítják négycsillagos szállodává a zalaegerszegi egykori Hotel Balatont. Az egymilliárd forintos beruházás várhatóan őszre készül el.

Piacvezető amerikai cég pénzügyeit Budapestről intézi ezután

Budapestre telepíti globális pénzügyi szolgáltató központját az International Flavours & Fragrances (IFF), amely világszerte 37 országban van jelen.

BMW-gyár: indul az építkezés első üteme Debrecenben

Elkezdődhet a BMW-gyárnak is helyet adó debreceni észak-nyugati gazdasági övezet infrastruktúrájának kialakítása, miután eredményes volt az erre kiírt közbeszerzési eljárás.

Beruházás. Közel 10 milliárd forintból fejleszt a Bosch Hatvanban

Tovább fejleszti autóipari elektronikai alkatrészeket gyártó hatvani telephelyét a Bosch csoport, a Robert Bosch Elektronika Kft. a 9,6 milliárd forintos beruházás során új, korszerűbb gyártást szolgáló eszközöket szerez be.

Miskolc. 43 milliárd forintból létesít szervizközpontot a Lufthansa

A német Lufthansa vállalatcsoport repülőgép-javítással és -fenntartással foglalkozó vállalata, a Lufthansa Technik 43 milliárd forintos befektetéssel szervízközpontot telepít Miskolcra.

Elektromobilitás, gyárbővítés. Fontos mérföldkő a magyar autóiparban

Az Enmech Kft. gyárbővítése azért jelentős, mert az önvezető autók és az elektromobilitás piacán erősíti a magyar autóipar pozícióit.

Kínai beruházás a Nagykunságon. 100 év garanciát vállal a cég

Másfél milliárd forintból építenek új, házgyári elemeket gyártó üzemet kínai befektetők Kenderesen, a beruházás kezdetben száz új munkahelyet teremt.

Ózdi Acélművek – 20 százalékos tulajdonrészt vásárolt az állam

A magyar állam 20 százalékos tulajdonrészt vásárolt több mint 30 millió euróért az Ózdi Acélműben a jelenlegi tulajdonos német Max Aicher-csoporttól - jelentette be a tranzakcióban az államot képviselő Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

A Volkswagen elektromos autókat kezd gyártani az Egyesült Államokban

A Volkswagen 800 millió dolláros fejlesztést hajt végre az amerikai Tennessee állambeli gyárában, ahol elektromos autókat fog gyártani.

Bővít a Bosch – Sokmilliárdos beruházás indul Miskolcon

Tizennégy milliárd forintot meghaladó beruházás kezdődik a német Bosch-konszern miskolci autóipari gyárában, a Robert Bosch Energy and Boda Systems Kft-ben. A 2021-ig tartó projekt keretében egyebek mellett új generációs termékek gyártósorait és tesztberendezéseket telepítenek.

Pályázat Pest megyei kkv-k támogatására

4,5 milliárd forint keretösszeggel jelent meg a Pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások eszközberuházásait támogató pályázati felhívás második üteme.

Megújuló energia – 110 naperőművet épít az MVM

Országosan 110 naperőművet épít az MVM-csoport megújuló energiatermeléssel foglalkozó tagvállalata, az MVM Hungarowind Kft. a jövő év végéig. A projekt teljes összértéke mintegy 48 milliárd forint.

Új eljárást rendel el a kormány a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésére

Új eljárást rendel el a kormány a Budapest-Belgrád vasútvonal magyar szakaszának fejlesztésére, miután az építkezés becsült költsége mintegy 10 százalékkal megemelkedett.

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább