Kezdőlap Címkék Brent

Brent

Tőzsde – Enyhe csökkenéssel indult a kereskedés New Yorkban

Enyhe csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek csütörtökön, miközben a befektetők arra várnak, hogy a kongresszusban végre dűlőre jussanak a kormányzat újabb, ezermilliárd dollár értékű gazdaságösztönző csomagjáról.

Tőzsde – Pozitív kezdés New Yorkban

Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon a váratlanul kedvező nagyvállalati eredmény-beszámolók láttán.

Tőzsde – Csökkenéssel indult a kereskedés New Yorkban

Csökkenéssel indult a kereskedés kedden a New York-i tőzsdéken az amerikai-kínai feszültségek erősödésének hatására.

Tőzsde – Erős kezdés az amerikai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapírpiacokon a várakozásokhoz képest kedvezőnek ítélt negyedéves vállalati eredményeknek köszönhetően.

Tőzsde – Mínuszban nyitottak a New York-i indexek

Gyengüléssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek csütörtökön arra a bejelentésre, hogy az amerikai GDP szezonális kiigazítással számolva 32,9 százalékos évesített ütemben csökkent a június végével záródott negyedévben.

Tőzsde – Vegyesen nyitottak a főbb európai részvénypiacok

Vegyesen nyitottak a főbb nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön, az indexek lefelé indultak el az első percekben.

Tőzsde – Emelkedéssel nyitottak a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek szerdán. A befektetők a Fed nyíltpiaci bizottságának döntésére várnak annak reményében, hogy világosabban látják majd, milyen újabb lépésekkel készülnek támogatni a gazdaságot.

Tőzsde – Gyengülés nyitáskor New Yorkban

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon. Az olaj ára is esett.

Tőzsde – Emelkedéssel indult a kereskedés a főbb európai piacokon

Emelkedéssel indult a kereskedés Európában kedden. A koronavírus-járvány második hullámától való félelmeket az amerikai szenátusnak benyújtott, ezermilliárd dollár értékű gazdaságösztönző intézkedésekhez fűzött remények szorítják háttérbe.

Tőzsde – Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek

Frankfurt kivételével csökkenéssel zártak hétfőn a vezető nyugat-európai tőzsdék. A hangulatot ismét rontotta az amerikai-kínai feszültségek éleződése és az új koronavírussal megfertőződöttek számának gyors emelkedése.

Tőzsde – Vegyesen nyitottak a New York-i indexek

Vegyesen nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek hétfőn. Az olaj ára csökken.

Tőzsde – Mínuszban nyitott New York

Csökkenéssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek csütörtökön a csalódást keltő munkanélküliségi adatok hatására.

Tőzsde – Vegyes kezdés New Yorkban

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon. Az olaj ára több mint egy százalékkal esett.

Tőzsde – Csökkenéssel nyitottak a főbb európai piacok

Enyhe csökkenéssel indult a kereskedés a főbb nyugat-európai részvénypiacokon szerdán. Az olaj ára csökken.

Erősödés a főbb nyugat-európai tőzsdéken

Erősödéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Tőzsde – Gyenge kezdés az amerikai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon. Az olaj ára emelkedik.

Tőzsde – Vegyesen nyitottak a New York-i indexek

Vegyesen nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek hétfőn. A kockázatvállalási hangulatot erősen visszaveti a koronavírusos fertőzöttek számának erős növekedése.

Tőzsde – Gyengüléssel indított Európa

Mínuszban kezdték a főbb európai értékpapírpiacok a hétfői kereskedést. Az olaj ára csökkent.

Tőzsde – Pozitív kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon. Az olaj ára csökkent.

Tőzsde – Mínuszban nyitottak a New York-i indexek

Gyengüléssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdeindexek csütörtökön arra a bejelentésre, hogy a szakértők által vártnál kevésbé csökkent a munkanélküliségi segélyt először kérők száma az Egyesült Államokban.

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.