Kezdőlap Címkék Budapesti Közlekedési Központ

Budapesti Közlekedési Központ

Lánchíd – felújítás. Kihirdették a győztest

Az A-Híd Zrt. újíthatja fel nettó 18,8 milliárd forintért a Lánchidat - jelentette be a Budapesti Közlekedési Központ.

Csepelről jönnek az új Mol Bubik

A Csepel Kerékpárgyártó és Forgalmazó Zrt. nyerte el a Mol Bubi megújítására kiírt tendert. A fővárosban közlekedők jövő tavasztól használhatják a megújult közbringarendszert.

Jogtalan jegyértékesítés – 14 milliós bírság a BKK-nak

Tizennégy millió forint bírságot szabott ki a fővárosi kormányhivatal a Budapesti Közlekedési Központra (BKK), mert a társaság úgy értékesített jegyet a repülőtéri járatára április és október között, hogy az a koronavírus-járvány miatt nem is közlekedett.

Téli álomra megy a Mol Bubi

A Mol Bubi november végétől szünetel a közbringarendszer megújításának előkészítő munkái miatt.

Metrófelújítás. Öt állomást átadnak, ötöt lezárnak

Csütörtök délután átadják az M3-as metró felújított déli szakaszát, ezután november 6-áig a teljes vonalon járnak a szerelvények.

Lánchíd – BKK: négy cég tehet ajánlatot a felújításra

Mind a négy részvételi szakaszra jelentkező társaság megfelelt az elvárásoknak, így négyen tehetnek ajánlatot a Lánchíd felújítására - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Szigorít a főváros: moziban és színházban is kell maszk

A koronavírus-járvány második hulláma miatt szigorodnak a maszkviselési szabályok Budapesten. A maszkviselési kötelezettség megsértőire 15 ezer forintig terjedő bírságot is kiszabhatnak majd - döntött a Fővárosi Közgyűlés.

BKK. Pénzbírsággal büntetik a maszk nélkül utazókat

Immár nyolcezer forintos pénzbüntetéssel is sújtható az az utas, aki nem visel maszkot, vagy szabálytalanul hordja azt a BKK járatain - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

BKK. Leszállíthatják a maszk nélküli utasokat

Leszállíthatják a Budapesti Közlekedési Központ járatairól azt, aki maszk vagy kendő nélkül utazik - közölte a BKK.

Lánchíd – BKK: indulhat a közbeszerzés

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatósága jóváhagyta a Lánchíd felújításának kivitelezési munkáira kiírt feltételes közbeszerzési eljárás elindítását.

Metrófelújítás. Két újabb állomást zárnak le

A Corvin-negyed és a Semmelweis Klinikák metróállomáson is elkezdődnek a korszerűsítési munkálatok, ezért a metró július 13-tól a két állomáson megállás nélkül áthalad - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A BKK kétmillió forintot hajtott be a csúcsbliccelőn

Közzétette a tavalyi pótdíjbefizetési toplistát a Budapesti Közlekedési Központ (BKK): a csúcstartó bliccelő csaknem kétmillió forintot fizetett be.

Ismét használható az első ajtó a BKK buszain

Hétfőtől újra nyitják az első ajtót a fővárosi buszok és trolik, visszaállt az első ajtós felszállási rend - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Folytatják a 4-6-os villamos pálya felújítását

A nyáron a Petőfi híd budai hídfője és a Karinthy Frigyes út között újítják fel a 4-es és a 6-os villamos pályáját, a felújítási munkálatok június 11-től augusztus 5-ig tartanak.

Újdonságok a Mol Bubin – okoslakat is kerülhet rá

A fővárosi közbringarendszer megújulási tervei között új mobilapplikáció bevezetése, könnyebben tekerhető kerékpárok, valamint a többszintű árazás és a rugalmasabb használat bevezetése is szerepel - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

BKK – Marad a normál menetrend, a maszk kötelező

A teljes kapacitást biztosító normál menetrend szerint indulnak a közösségi közlekedési járatok az érettségi után is - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Új menetrend: minden nap szombat lesz Budapesten

A koronavírus-járvány miatt lecsökkent utasszámhoz igazodva április elsejétől szombati menetrenden alapuló, de számos frekventált vonalon annál sűrűbb közlekedést biztosító menetrendet vezet be a munkanapokra a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Tanszüneti menetrendre vált a BKK

Csütörtöktől tanítási szüneti menetrend szerint indulnak a járatok Budapesten a koronavírus-járvány miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV.

Milliókra büntették a buszsávban hajtó autósokat

Mintegy ezer autósra szabtak ki helyszíni bírságot a fővárosi buszsávok jogosulatlan használata miatt tavaly, a büntetések összértéke több millió forint volt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A havi bérlet a sláger a BKK-nál

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tavalyi menetdíjbevétele eléri a 67,3 milliárd forintot, ami 1,4 milliárddal haladja meg a 2018-as adatot. Az összbevétel fele a havi és félhavi bérletek eladásából származik.

Friss

Varga Mihály: Magyarország a zöld átállás egyik nyertese lehet

Magyarországnak megvannak a pénzügyi eszközei ahhoz, hogy a világgazdaság zöld átállásának egyik nyertese legyen

Bővült a Netrisk csoport

A Netrisk csoport és a Bauer Media Group összevonta az online összehasonlító üzletágát Közép- és Kelet-Európában

Befagytak a hitelkamatok, hiába csökkent a jegybank

A kamatain ugyan nem változtatott egyebekben azonban alapos rendet vágott a lakáshiteleiben decembertől a Raiffeisen Bank.

Iránykereséssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Richter hétfőn jelentette be, kötelező erejű szándéknyilatkozatot írt alá a Mithrával estetrolt tartalmazó készítmények forgalmazásáról Kínában.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.