Kezdőlap Címkék Bűncselekmény

bűncselekmény

Az OLAF által is vizsgált pénzmosási ügyben emelt vádat az ügyészség

Vádat emeltek nyolc ember ellen egy olyan, bűnszervezetben elkövetett, 210 millió forintot meghaladó pénzmosási ügyben, amelyet az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) is vizsgált - közölte a Fővárosi Főügyészség.

Milliókat utalt magának a társasház kasszájából, börtönt kértek a közös képviselőre

Tizennégymillió forint társasházi vagyon eltulajdonítása miatt vádat emeltek egy nagyatádi közös képviselő ellen - közölte a Somogy Megyei Főügyészség.

Költségvetési csalás miatt vádat emeltek Pécsvárad polgármestere ellen

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt vádat emeltek egy baranyai polgármester és tizennégy társa ellen, a vád szerint 2,5 milliárd forintnyi uniós és hazai támogatást "tettek zsebre jogosulatlanul" - közölte a megyei főügyészség.

Százmillió forintot kértek egy miniszter lefizetésére, letartóztatták őket

Befolyással üzérkedés miatt tartóztattak le két férfit, aki a gyanú szerint a legfőbb ügyészre és egy miniszterre hivatkozva próbált egy cégjogi vitában vállalkozóktól több mint százmillió forint értékben kenőpénzt szerezni - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Egyházi szervezetek mögé rejtőző bűnbandára csapott le a NAV

Egyházi szervezetek mögé rejtőző, az állami költségvetésnek 8 milliárd forint kárt okozó bűnszervezetre csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Békés Megyei Főügyészséggel együttműködésben.

Toplistás magyar bűnözőt fogtak el a német rendőrök

Elfogtak egy évek óta körözött, a rendőrségi Top 50-es listán is szereplő férfit Németországban - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda.

Műszaki vizsgaállomásra csapott le a rendőrség – ötven vádemelés

Ötven ember ellen emelt vádat hivatalos személy által üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF).

Korrupcióval gyanúsítanak több nagylaki határrendészt

A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség előnyért hivatali kötelességét megszegve, üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást, amelyben nyolc határrendész és egy román állampolgár is érintett - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Adócsalásért elítélték a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes csatárt

Egy év tíz hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte és 1,8 millió euró befizetésére kötelezte az illetékes spanyol bíróság Samuel Eto'o-t, a kameruniak korábbi futballsztárját, amiért spanyolországi légióskodása idején adócsalást követett el.

Korrupció? Őrizetbe vettek egy NAV-os ügyintézőt

Korrupciós cselekmények miatt meggyanúsítottak és őrizetbe vettek egy adóhivatali dolgozót - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

140 cég játszott össze – több mint kétmilliárdot csaltak el

Bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 75 ember ellen. Az általuk működtetett, 140 cégből álló láncolat őrző-védő és takarítási szolgáltatások ürügyén játszotta ki az áfaszabályokat.

Milliárdos támogatást tettek zsebre – csirkefarmot szállt meg a NAV

Csaknem 2,5 milliárd forintnyi uniós és hazai vissza nem térítendő támogatást tett zsebre egy csirkefarmok korszerűsítésével ügyeskedő beruházói kör - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense.

Korrupció miatt emeltek vádat egy pénzügyőr hadnagy ellen

Kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés miatt emelt vádat egy pénzügyőr hadnagy ellen a debreceni ügyészség - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Több százan kaptak hamis érettségit – rendőrkézen a csalók

Néhány év alatt mintegy 70 millió forintot keresett az a társaság, amely különböző webfelületeken hirdette magát azzal, hogy egy év alatt érettségihez juttat. Eddig mintegy ötszáz sértettről tudni, de az ügynek ennél lehet több kárvallottja is lehet - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI).

Nyolc év börtön. Több mint 300 céget csapott be egy nő

Az Esztergomi Járásbíróság első fokon nyolc év börtönbüntetésre ítélt egy nőt, aki férfitestvérével együttműködve ügyvédnek, illetve közjegyzőnek adta ki magát, és országszerte 310 vállalkozást károsított meg.

Toplistás magyar bűnözőre csaptak le a lengyel rendőrök – videó

Lengyelországban fogták el Európa egyik legkeresettebb magyar bűnözőjét - közölte a rendőrség honlapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI).

Elcsábult a pénz láttán: hotelszéfet fosztott ki egy budapesti karbantartó

Kifosztott egy hotelszéfet egy karbantartó Budapesten: a belvárosi szálloda alkalmazottja a gyanú szerint mintegy 11 millió forint értékű pénzt lopott el egy vendégtől - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

Pénzmosodára csapott le a rendőrség – egy ukrán férfit még keresnek

Pénzmosoda-hálózatot számolt fel a Budapesti Rendőr-főkapitányság, az ügynek eddig 27 gyanúsítottja van és a bűncselekményekkel okozott kár megközelíti a 60 millió forintot.

Börtönt kértek két nógrádi unokázós csalóra

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 30 és egy 28 éves férfival szemben, akik unokázós módszerrel becsapott idős sértettektől vettek át több millió forintot - közölte a Nógrád Megyei Főügyészség.

Pénzmosás miatt vádat emeltek egy nő ellen Szegeden

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt egy nővel szemben, aki 2018 januárja és júliusa között céges bankszámlákra külföldről átutalt pénzösszegek tisztára mosására bírt rá két férfit, akiktől később 167,5 millió forint, bűncselekményből származó pénzt vett át - közölte a főügyészség helyettes szóvivője.

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább