Kezdőlap Címkék Dns

dns

Rákkutatás. A molekuláris olló hatékony két agresszív típus kezelésében

A DNS célzott, rendkívül pontos szerkesztését lehetővé tévő CRISPR/Cas9 "molekuláris olló" alkalmazása rendkívül hatékonynak bizonyult két agresszív ráktípus kezelésében egérkísérletek során - jelentették be a Tel-avivi Egyetem kutatói.

Több a gyenyiszovai vér bennünk, mint a neandervölgyi

A modern ember gyakrabban keveredett a gyenyiszovai emberrel, mint a neandervölgyivel - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport a Science című tudományos lapban megjelent tanulmányban.

Kőkori rágógumi. Megelevenedett fogyasztójának arca

Egy 5700 éves "rágógumi" vizsgálatával dán tudósok képesek volt feltárni fogyasztójának nemét, szemének színét, sőt azt is, mit evett az illető utoljára és milyen baktériumok voltak a szájában.

Adatvédelem. A családfakutatás DNS alapján veszélyeket is rejt

Egyre többen kínálnak DNS-mintavétel alapján segítséget családfa és etnikai származás után kutató személyeknek. Az adatvédelmi veszélyekre hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, és kellően körültekintő eljárást javasol az érintetteknek.

Influenzabiztos génszerkezetű csirkén dolgoznak brit kutatók

"Ha sikerül megakadályozni, hogy a vad madaraktól elkapják a háziszárnyasok a vírust, akkor a gyökereinél állítjuk meg a következő világjárványt" - mondta a kutató.

Megfosztották címeitől a Nobel-díjas James Watsont

Rasszista megjegyzései miatt kutatóintézete megfosztotta minden címétől az amerikai James Watson professzort, aki két tudóstársával együtt a DNS szerkezetének megfejtője, és amelyért Nobel-díjat kapott - közölte az amerikai közszolgálati rádió (NPR) a tudós laboratóriumának közleményére hivatkozva.

Nobel-díj magyarázat. Mit értsünk irányított evolúciós folyamaton?

Az evolúciós folyamat nemcsak élőlényekben mehet végbe, hanem akár kutatók által irányított módon úgy is, hogy kiragadják egy élőlény génjét és azt irányított evolúciónak vetik alá. Ez az alapja az irányított fehérjeevolúciónak.

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.