Kezdőlap Címkék Egyéni vállalkozók

egyéni vállalkozók

Egekbe szállt a cégalapítási kedv – felszámolási hullám következhet?

Több mint kétszer annyi az új cég, mint tavaly ilyenkor, és több mint három hónapja rekord magasságokban a hazai cégbejegyzések száma. A magasan szárnyaló a cégalapítási kedvet felszámolási hullám követheti? 

Nagy Márton: az egyéni vállalkozókon is segít az újraindítási hitel

A bértámogatásban csupán 1300 egyéni vállalkozó vesz részt, miközben a sérülékeny szektorokban közel 56 500 vállalkozás működik, amelynek több mint a fele egyéni vállalkozó - nyilatkozta a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója.

Az egyéni vállalkozók ezentúl a NAV-nál intézhetik ügyeiket

Július 1-jétől az egyéni vállalkozói tevékenységgel kapcsolatos ügyeket a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) kell intézni, nem a Belügyminisztériumnál - hívta fel a figyelmet az adóhatóság.

Egyéni vállalkozók: ötvenezer szüneteltetés március óta

Több mint ötször annyi egyéni vállalkozás szüneteltette a tevékenységét májusig, mint a korábbi évek azonos időszakában - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal összesítéséből.

Szja-határidő. Bírságot kaphatnak a bevallást elmulasztók

Az egyéni vállalkozóknak, az őstermelőknek és az áfás magánszemélynek még egy hetük van május 20-ig, hogy kiegészítsék a NAV által elkészített bevallási tervezetet, vagy maguk töltsék ki és küldjék be a 18SZJA nyomtatványt. Amennyiben ez határidőig nem történik meg, a NAV mulasztási bírsággal sújthatja az adózót.

Szja-tervezet: az egyéni vállalkozóknak is ki kell egészíteniük

Május 20-ig az őstermelők és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek mellett az egyéni vállalkozóknak is ki kell egészíteniük adóbevallási tervezetüket, hogy abból érvényes bevallás legyen, vagy saját maguknak kell kitölteniük és beküldeniük a 18SZJA nyomtatványt.

Szja-bevallás: egyéni vállalkozóknak is készít tervezetet a NAV

Idén a NAV mindenkinek elkészíti szja-bevallási tervezetét, akiről kifizetői, munkáltatói adattal rendelkezik: legyen munkavállaló, őstermelő, áfa fizetésére kötelezett magánszemély vagy akár egyéni vállalkozó.

Közép-magyarországi pályázat fiatalok alkalmazására

A fiatalok munkahelyi tapasztalatszerzését, a közvetlen munkahelyteremtést segítő pályázati felhívás jelent meg. Ezúttal egyéni vállalkozók, mikro-, kis- és középvállalkozások 2,3, maximum 10 millió forintos támogatást ígényelhetnek bér, eszköz, infrastruktúra kifizetésére aprogram szerint. 

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.