Kezdőlap Címkék Elon Musk

Elon Musk

Németországban épül fel az európai Tesla-gyár

A Tesla Berlin mellett építi fel első európai üzemét, a Gigafactory 4-et - jelentette be Elon Musk, az elektromos autókat gyártó amerikai társaság vezetője a német fővárosban.

A rekord is kevés a Teslánál

A piaci várakozásoknál kevesebb autót szállított, de így is értékesítési rekordot ért el a harmadik negyedévben a Tesla. Az éves cél eléréséhez ennél nagyobb fokozatra kell kapcsolnia Elon Musk cégének.

Kelet-Európában terjeszkedik a Tesla

A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk egy Twitter-bejegyzésében azt írta, hogy jövőre terjeszkedésbe kezdhet Kelet-Európában.

Hiába a rekord, veszteséges maradt a Tesla

Rekordszámú autót gyártott és szállított le a Tesla, ám ez csak arra volt elég, hogy az előző negyedévinél kisebb veszteséggel zárja az idei második negyedévet.

Agyimplantátum beültetésére kért engedélyt Musk

Emberi agyba ültethető szenzort fejlesztett ki a NeuraLink. A startup tulajdonosa, Elon Musk célja, hogy az implantátum segítségével az emberek a gondolataikkal tudják irányítani okostelefonjaikat és más eszközöket. Cége már engedélyt is kért az első műtétekhez.

A Tesla sok autót ad el, de nem eleget

A Tesla még soha annyi járművet nem gyártott és nem szállított le, mint a második negyedévben, Elon Musk 400 ezres ígérete azonban nehezen tartható.

A SpaceX újra száguld, Musk űrnetet álmodik

Hamvakat is visz az űrbe Elon Musk rakétája. Űrnetet is tervez a milliárdos. A SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat harmadszor bocsátotta fel sikeresen a Falcon Heavy óriásrakétáját a floridai Kennedy Űrközpontból.

Később indulnak az űrbe Elon Musk műholdjai

Nagyjából egy héttel későbbre halasztotta a SpaceX amerikai űripari vállalat a május 16-ra tervezett rakétakilövést. A misszióval a SpaceX alapítója, Elon Musk tulajdonában álló Starlink globális internetszolgáltató első hatvan műholdját fogják Föld körüli pályára állítani.

Tőkeemelést hajt végre a Tesla 

Több mint kétmilliárd dolláros tőkeemelés végrehajtására készül a Tesla.

Ismét veszteséges a Tesla 

Egy nyereséges félév után az első negyedévben ismét veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a Tesla.

Model Y néven érkezik a Tesla új SUV-je

A Tesla Model 3 elektromos autó platformjára épülő SUV modellt mutat be március 14-én a Tesla - jelentette be Twitter üzenetben a Tesla vezérigazgatója, Elon Musk.

A SpaceX “sárkánya” dokkolt a Nemzetközi Űrállomással

Megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) és sikeres automatikus dokkolást hajtott végre a SpaceX amerikai űrkutatási vállalat Crew Dragon nevű űrhajója - erősítette meg az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).v

Fellőtték az első magán Hold-szondát – Elon Musk rakétájával

Felbocsátották az első izraeli Hold-szondát, a magántulajdonban lévő Berestitet. Az űreszköz a tervnek megfelelően közép-európai idő szerint péntek hajnali 2 óra 45 perckor indult el a floridai Cape Canaveralból.

Tesla: 9 után 7 százalékos létszámleépítés

 Több min háromezer munkahelyet számol fel, és közben növeli a tömegterméknek szánt Model 3 gyártását az elektromos autókat gyártó amerikai Tesla annak érdekében, hogy csökkentse költségeit és nyereséges maradjon tevékenysége.

Olcsóbb lett a Tesla – lezuhant a részvény ára

Január elején a Tesla valamennyi járművének árát csökkentette, hogy ellensúlyozza a közel felére apadt zöld adókedvezményt és fellendítse a Model 3 eladási volumenét. A lépés után nagyot esett a cég árfolyama.

Vezetőváltás a Tesla élén

Vezetőváltást valószínűsítenek a lapok a Tesla élén. Új elnöke lehet a cégnek, mégpedig egy hölgy.

Tesla: lufi vagy sosem látott sikersztori?

A megrendelt autók kiszállítsa tetemesen késik. A cégalapítót, Elon Muskot lemondásra kényszerítette az amerikai tőzsdefelügyelet és 20 millió dolláros bírsággal sújtotta a Teslát. A cég az elmúlt 5 évben 2,3 milliárd dollár veszteséget halmozott fel. Musk különös figura, a munka és az olvasás megszállottja. Tesla vagy inkább Elon Musk történet...

Tesla-gyár Magyarországon?

Miközben a UBS elemzői úgy vélik, a Tesla árfolyama 30 százalékos zuhanás előtt áll, és a vállalat 2019-ben sem lesz nyereséges, Elon Musk cégének európai gyárát a kontinens több országa szívesen látná – köztük Magyarország is.

Friss

Hatalmas lehetőség előtt az állattenyésztők ágazata

Április elejéig 470 milliárd forintot fizetett ki a Magyar Államkincstár 156 ezer gazdálkodónak, múlt héten újabb 55 milliárd forintot.

Tovább fogynak a magánnyugdíjpénztárak, már csak kettő marad belőlük

A nyugdíjcélú megtakarítások utáni adójóváírások együttes összege legfeljebb évi 280 ezer forint lehet.

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.