Csaknem a nullával egyenlő az esélye a világ egyik legnagyobb sasfajának arra, hogy túlélje a gyorsuló erdőirtást Amazóniában - állapították meg brit kutatók.
Egy év nyolc hónap, két évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt a Nagyatádi Járásbíróság egy férfit, aki engedély nélkül vágatta ki tíz hektár erdejét Inke község határában - közölte a Somogy Megyei Főügyészség.
Az afrikai kontinensen volt a legnagyobb mértékű az erdőirtás az elmúlt évtizedben, évente átlagosan majdnem négymillió hektár erdőt veszített ily módon a kontinens - közölte az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
A Madagaszkáron honos összes makifaj csaknem egyharmadát, az északi simabálnát és a mezei hörcsögöt is a súlyosan veszélyeztetett, vagyis a kihalástól mindössze egyetlen lépésre lévő állatok közé sorolja a svájci székhelyű Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) aktualizált vörös listája.
Az előző év azonos időszakához képest több mint ötven százalékkal nőtt az erdőirtás az Amazonas-medencében idén január és március között - derült ki a brazil űrkutatási hivatal (INPE) előzetes adataiból.
Az ember lehet a felelős az Egyesült Államok egyetlen őshonos papagájának, a karolinai papagájnak (Conuropsis carolinensis) a kipusztulásáért - erősítette meg egy genetikai tanulmány.
Németország után Norvégia, az Amazonas Alap fő finanszírozója is felfüggesztette az esőerdők védelmét szolgáló projektek támogatását Brazíliában. A norvég kormány szerint a brazil vezetés semmit sem tesz a világ tüdejének megóvásáért.
Egy év alatt megháromszorozódott a kiirtott erdőterület nagysága az Amazonas vidékén a brazil nemzeti űrkutatási intézet (INPE) adatai szerint. A kutatók a brazil elnököt okolják, aki már le is váltotta az intézet igazgatóját.
Nyolcszor olyan gyors a rovarfajok kihalása, mint az emlősöké, madaraké vagy a hüllőké: a rovarfajok 40 százaléka kihalhat a következő évtizedekben, a fajok egyharmada veszélyeztetett kategóriába tartozik - írta a BBC hírportálja.
A lassan-lassan rügyeiket bontó fák és bokrok mellett a tavasz egyértelmű jeleként március végétől ismét útjukra indulnak a vonatok hazánk erdei vasútjain is.
A Volkswagen Haszonjárművek folytatja költségcsökkentési erőfeszítéseit az idén, egyidejűleg új piacokra törekszik megújult portfóliójával, megjelenik például Ausztráliában, Új-Zélandon, Hongkongban és Indonéziában.
Idén is elindul a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói pünkösdi búcsúba a Kárpáteurópa Utazási Iroda és a MÁV Személyszállítási Zrt. szervezésében.
A magyar kormány kiemelt figyelmet fordít arra, hogy Magyarországot a jelentős európai innovátor nemzetek sorába léptesse elő 2030-ra. Fő feladatunknak tekintjük, hogy minél több áttörő hazai ötlet, szabadalom hasznosuljon Magyarországon és külföldön egyaránt - mondta Farkas Sándor az Agrárminisztérium miniszterhelyettese, a Magyar Innovációs Nagydíj átadó ünnepségén, szerdán az Országházban.
Az eurót hétfő reggel hét órakor 399,59 forinton jegyezték a péntek esti 398,92 forint után. A dollár jegyzése 367,36 forintra ment fel 366,46-ról, a svájci franké pedig 415,39-re 414,30 forintról.
A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.
A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek