Kezdőlap Címkék Eurózóna

eurózóna

Uniós infláció – július: a magyar a legnagyobb

Júliusban négy hónapja a legmagasabb infláció alakult ki az euróövezetben, az Európai Unió egészében pedig Magyarországon regisztrálták a fogyasztói árak legnagyobb növekedését - jelentette az Eurostat.

IHS Markit: ígéretes fények pislákolnak az eurózónában

A koronavírus-járvány kezdete óta először emelkedett az euróövezet magánszektorának teljesítménye, bár a gazdaságban meghatározó szerepet játszó szolgáltató szektorban a vártnál kevésbé volt meredek a felívelés - derült ki az IHS Markit felméréséből.

Eurózóna. Az energiaárak tartják alacsonyan az inflációt

A vártnál nagyobb mértékben nőtt júliusban, de így is messze elmarad az EKB céljától az euróövezeti infláció - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat előzetes adataiból.

Példátlanul nagyot zsugorodott az európai gazdaság

Az euróövezetben 12,1 százalékkal, az EU egészében 11,9 százalékkal esett vissza a hazai össztermék (GDP) a második negyedévben az előző negyedévvel összevetve - közölte az unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

Hangulatindex – Uniós átlag felett a magyar mutató

A vártnál nagyobb mértékben, négyhavi csúcsra emelkedett júliusban az euróövezet és az Európai Unió gazdasági hangulatindexe. A feldolgozóipar és a szolgáltatási szektor a legderűlátóbb, a fogyasztók viszont továbbra is aggódnak.

Eurózóna. Kétszázezerrel több munkanélküli júniusban

Enyhén emelkedett a munkanélküliségi ráta az euróövezetben júniusban, párhuzamosan azzal, hogy a legtöbb tagállamban elkezdték lazítani a koronavírus-járvány terjedésének megfékezését célzó intézkedéseket.

Növekedésre váltott az eurózóna gazdasága

Négy hónap csökkenés után júliusban először nőtt az euróövezet gazdasági teljesítménye, méghozzá az elemzők által vártnál nagyobb mértékben.

Nőtt az uniós adósság – középmezőnyben a magyar

Az Európai Unióban és az euróövezetben is emelkedett a GDP-hez viszonyított államadósság az első negyedévben. A magyar adósság a tizenegyedik legnagyobb volt az unióban - jelentette az Eurostat.

Az EKB szerint 8,3 százalékkal zsugorodhat az eurózóna

A korábban vártnál nagyobb, 8,3 százalékos lesz a gazdasági visszaesés idén az euróövezetben - áll az Európai Központi Bank (EKB) külső gazdasági szakértők körében végzett felmérésében.

Uniós infláció. A magyar a harmadik legnagyobb

Júniusban az infláció az euróövezetben 0,3 százalékra, az Európai Unió egészében pedig 0,6 százalékra gyorsult. A magyar adatnál csak a lengyel és a cseh volt nagyobb - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

Lagarde: a kilábalás útjára lépett az eurózóna

Korai szakaszban van az euróövezeti gazdaság helyreállása, a kilábalás terén nagyok az eltérések a tagországok között - mondta az Európai Központi Bank (EKB) elnöke.

EKB: marad a nulla százalékos irányadó kamat

Nem változtatott az irányadó kamaton csütörtöki ülésén az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa.

Befektetői hangulat. Az eurózónában javult, a németeknél romlott

Júliusban öt éve a legmagasabbra emelkedett a befektetői hangulat az eurózónában, Németországban viszont kissé romlott - derült ki a ZEW felméréséből.

Varga Mihály: igazságos és rugalmas uniós válságkezelést!

A magyar álláspont szerint igazságosnak, rugalmasnak, és a politikamentesnek kell lennie a gazdasági újraindítást célzó uniós helyreállítási csomagnak - hangsúlyozta Varga Mihály az unió pénzügyminisztereinek tanácskozásán.

Új elnök az eurócsoport élén

Paschal Donohoe ír pénzügyminisztert választották az eurócsoport új elnökévé a közös pénznemet használó tizenkilenc európai uniós tagállam tárcavezetői.

Európai Bizottság: a vártnál mélyebb lesz a válság

Az EU gazdasága a gyors és átfogó reagálás ellenére idén mély recesszióba süllyed, és mivel a rendkívüli intézkedések feloldása a vártnál visszafogottabb, a válság erőteljesebb hatást fog gyakorolni a gazdaságra - közölte az Európai Bizottság.

Hangulatindex. Nehezen ocsúdik a válságból az eurózóna

A vártnál kevésbé javult a Sentix euróövezeti befektetői hangulatindexe júliusban, ami azt jelzi, hogy az eurózóna csak lassan tér magához a koronavírus-járvány okozta mély visszaesésből.

Eurózóna – prognózis: idén 8,1 százalék lesz a zsugorodás

A harmadik negyedévben megindul a gazdasági növekedés az euróövezetben, de a második negyedévi visszaesésnél kisebb meredekséggel - áll a müncheni ifo és a zürichi KOF gazdaságkutató intézet prognózisában.

Eurózóna. Az élelmiszerárak húzták fel az inflációt

Az élelmiszeripari alapanyagok drágulása miatt a vártnál nagyobb mértékben nőtt az euróövezeti infláció júniusban - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat jelentéséből.

Gazdasági hangulat. Az eurózónában minden szektor optimistább

Júniusban lendületes ütemben folytatódott a gazdasági hangulat javulása az euróövezetben és az EU-ban: a mutató mindkét térségben visszaszerezte a március-áprilisi vesztesége mintegy 30 százalékát - derül ki az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága (DG EcFin) jelentéséből.

Friss

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kiíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább