Kezdőlap Címkék Eurózóna

eurózóna

Kiadó az eurócsoport elnöki széke – három jelölt indul

Spanyolország, Írország és Luxemburg szakminisztere nyújtotta be pályázatát az uniós fizetőeszközt használó országokat tömörítő eurócsoport elnöki posztjára. Az új elnököt július 9-én választják meg - közölte az Európai Unió Tanácsa.

Eurózóna – Az energiaárak nyomták le az inflációt

Közel négyéves mélypontra lassult a fogyasztói árak emelkedésének éves összevetésű üteme az euróövezetben májusban, ami nagyrészt az energiaárak csökkenésére vezethető vissza.

EKB: egyik aspiráns ország sem áll készen az euróra

Az euró bevezetésére európai uniós tagságuk okán kötelezett hét ország egyike sem felel meg valamennyi belépési feltételnek, egyesek pedig még távolodhatnak is a rég lefektetett szabályoktól - állapította meg az Európai Központi Bank (EKB).

Eurostat: történelmi GDP-zuhanás Európában

Az előző negyedévihez képest a valaha regisztrált legnagyobb mértékben esett vissza az euróövezet és az EU hazai összterméke az első negyedévben.

Lagarde: mély recesszióval néz szembe az eurózóna

Az Európai Központi Bank (EKB) elnöke az idei évre mély euróövezeti recesszióval számol és úgy véli, hogy az idei gazdasági visszaesést csak részben sikerül ledolgozni jövőre.

Eurózóna. Enyhült a recesszió, de messze a növekedés

Májusban is meredeken csökkent a gazdaság teljesítménye az euróövezetben, és bár vannak arra utaló jelek, hogy a nehezén már túljutott a régió, még hosszú hónapok telhetnek el a növekedés újraindulásáig - állapította meg a londoni IHS Markit.

Alig nőtt a munkanélküliség az Európai Unióban

A gazdaságot megbénító koronavírus-járvány ellenére az Európai Unióban és az euróövezetben is csak enyhén emelkedett a munkanélküliség áprilisban.

Eurózóna – Alig emelkedtek az árak májusban

Közel négy éve nem látott szintre lassult a fogyasztói árak emelkedésének éves üteme az euróövezetben májusban - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) gyorsbecsléséből.

Gazdasági hangulat. Az uniós index felfelé mozdult

A vártnál kevésbé, de az előző havi 11 éves mélyponthoz képest májusban javult a gazdasági hangulatindex az eurózónában és az EU-ban. Az Unión belül a harmadik legjobb foglalkoztatási kilátásokat Magyarországon mutatta ki az Európai Bizottság felmérése.

Eurózóna. Kissé enyhült a recesszió májusban

Az előző havihoz képest jobb lett, de továbbra is mély recesszióra utal a gazdasági aktivitás mérőszáma, a beszerzésimenedzser-index (BMI) az euróövezetben - derült ki a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet felméréséből.

Hangulatindex. Nyári trendfordulatban bíznak a németek

Öt éve a legmagasabb értéket érte el a ZEW konjunkturális várakozásokat számszerűsítő indexe Németországban és az euróövezetben. A gazdaság szereplői nyár közepére várják a trendfordulatot.

Bezuhant az európai építőipar márciusban

A koronavírus-járvány terjedését akadályozó szigorú intézkedések hatására márciusban jelentősen csökkent az építőipari termelés az Európai Unióban és az euróövezetben. A legnagyobb esést Franciaországban mérték.

Rekordmértékben zsugorodott az európai gazdaság

Az előző negyedévihez képest a valaha regisztrált legnagyobb mértékben esett vissza az euróövezet és az Európai Unió bruttó hazai terméke (GDP) az első negyedévben. Éves bázison a GDP-csökkenés 2009 óta a legnagyobbnak bizonyult.

Zuhan az európai ipar – kétszámjegyű a csökkenés

Márciusban a valaha regisztrált legnagyobb havi mértékben csökkent az euróövezet ipari termelése, és a teljes Európai Unióban is 10 százaléknál nagyobb volt a zsugorodás - közölte az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat.

Az EU szerint 7 százalékos lesz a magyar recesszió

A gyors és átfogó szakpolitikai válaszintézkedések ellenére példátlan mértékű visszaesésre számíthatnak az Európai Unió gazdaságai. A magyar GDP 7 százalékkal csökken az idén - áll az Európai Bizottság (EB) tavaszi gazdasági előrejelzésében.

Az EKB szerint 5,5 százalékos lesz a recesszió

Az idén jelentős gazdasági gyengülést, jövőre pedig ennél kisebb mértékű erősödést jelez előre az euróövezetben az Európai Központi Bank (EKB) SPF-prognózisa.

Eurózóna. Enyhülő korlátozások – derűsebb befektetők

Bár az aktuális környezet megítélését számszerűsítő mutató rekordalacsony szintre esett májusban, a járványügyi korlátozások enyhülésére kissé javult a német Sentix euróövezeti befektetői hangulatindexe.

Az EKB nem nyúlt az irányadó kamathoz

Nem változtatott az irányadó kamaton az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa, de újabb gazdaságélénkítő intézkedéseket bejelentett.

Eurózóna. Soha ekkora recessziót nem mértek

A valaha regisztrált legnagyobb mértékben csökkent az első negyedévben az euróövezet bruttó hazai terméke - jelentette az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

Hangulatindex. Világválságot idéző mélypont Európában

A valaha volt legnagyobb esést mérték az euróövezet üzleti hangulatában: a gazdasági hangulatindex értéke 11 éves mélypontot közelített meg, a szolgáltatóiparban pedig negatív rekordot állított be a mutató.

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább